A NAKA jelzésére indulhatott újra 2016-ban gőzerővel a Döcher-gyilkosság és az ugyancsak 1999-ben történt dunaszerdahelyi mészárlás nyomozása, amelyekben napjainkra totális áttörést értek el a két ország nyomozói. A Döcher-gyilkosság miatt már vádat emeltek Budapesten a Turek becenevű maffiózó, ahogy ma többszöri névváltás után hívják, U. Alex, valamint csallóközi bűntársa, Bodoky Karol ellen. Szlovákiában pedig hamarosan befejezi a NAKA a nyomozást a dunaszerdahelyi, tíz áldozatot követelő mészárlás ügyében a nyomozást és vádemelési javaslatot készítenek az ügyészségnek. Az elkövetők azonosak, mint a Döcher-ügyben, az egyik gyilkosság a másik következménye, egyfajta szívesség két maffiafőnök között, mondhatni bartergyilkosság.
Évtizede nyomoznak együtt a magyar és a szlovák rendőrök a maffia ellen
Immár tizenkét évre tekint vissza a magyar–szlovák rendőri együttműködés a szervezett bűnözés elleni küzdelemben. A Nemzeti Nyomozó Irodában ekkor alakult meg a még fel nem tárt maffia-bűncselekmények vizsgálatára a különleges egység. A hatvanhét nyomozó számos ügyben dolgozott együtt szlovákiai kollégáikkal, a Narodna Kriminálna Agentura (NAKA – Nemzeti Büntetőügynökség) nyomozóival.

További Belföld híreink
Példaértékűnek nevezhetjük a két ország nyomozó hatóságainak kooperációját, mely nagymértékben elősegítette a két, egymással szorosan összefüggő leszámolásos ügy sikeres feltérképezését, illetve bizonyítását.
Ehhez az együttműködéshez adta meg az alapot magyar részről az a nyomozócsoport, amelyet 2011-ben hoztak létre az 1990-es években történt úgynevezett leszámolásos jellegű és megoldatlan bűncselekmények felderítésére. Cél volt annak a kiderítése, hogy ezen ügyeknek mi volt a kiváltó oka, illetve hogy a végrehajtásukra utasítást adó személyek kaptak-e segítséget az államigazgatás, az igazságszolgáltatás vagy nemzetbiztonság területén dolgozó személyektől, illetve szervezetektől.
A nyomozati tevékenységet összehangoltan és zártan végző csoport tagjai az Országos Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, több megyei rendőr-főkapitányság állományából kerültek ki, összesen hatvanheten. A teljes elszigeteltségben és hírzárlattal dolgozó nyomozócsoport eredményességének kulcsa nem a létszámtól függött, hanem a csoportba delegált tagok szakmai tudásától és elhivatottságától.
A sikert egyértelműen a szlovák és a magyar rendőrök közötti, napi szintű információcsere, valamint a közvetlen, ugyanakkor teljes mértékben szakmai alapokra épülő munkakapcsolat alapozta meg.
A szlovák rendőrséggel együttműködő egység számos „döglött ügyet” vett elő és kezdett el felgöngyölíteni a 2010-es években. Ilyen ügy volt az ismert médiavállalkozó, Fenyő János meggyilkolása. Mint köztudott, az üzletembert 1998. február 11-én ölte meg a jogerős ítélet szerint a szlovák maffia bérgyilkosa, Jozef Rohác, és ugyancsak előkerült az Aranykéz utcai robbantás aktája is. 1998. július 2-a örökre beírta magát emlékezetünkbe. Ezt a merényletet nevezhetjük talán az 1990-es években a magyarországi szervezett bűnözésben végbemenő átalakulás legbrutálisabb csúcspontjának, mely négy halálos áldozatot és 27 sérültet követelt, valamint egy félig lerombolt utcát, és azt a tudatot hagyta maga után a magyar társadalomban, hogy senki sincs biztonságban. Ugyan két évtizednek el kellett telnie, de az elkövetők felelősségre vonása megtörtént. Jozef Rohácot ezért és Fenyő meggyilkolása miatt ítélték életfogytiglani fegyházra.
A Marina parti kettős darabolós gyilkosság ügyét is együtt oldotta meg a magyar és a szlovák rendőrség.
További Belföld híreink
Nemzetközi nyomozócsoportot hoztak létre 2018-ban, miután Pilisszentiván külterületén megtalálták két szlovák állampolgár négyfelé vágott holttestének elásott darabjait. A két ország legfőbb ügyészének az engedélyével létrehozott, specialistákból álló nyomozócsoport „Legenda” kódnevű akciója tisztázta a szlovák állampolgárok, a 43 éves Stefan J. és barátnője, a 29 éves Enikő P. meggyilkolásának részleteit, két gyanúsítottat is megnevezve. Az eddigi megállapítások szerint még 2016-ban a Marina Parton, egy bérlakásban a 42 éves szlovák Norbert K. lőtte fejbe az áldozatokat, majd feldarabolta és a 41 éves magyar H. Zsolt segítségével a Pilisbe szállították a maradványokat, ahol együtt elásták azokat. H. más erőszakos bűncselekmények miatt letartóztatásban van Magyarországon, Norbert K.-t pedig letartóztatta az illetékes nyomozási bíró. A Párkány környéki Norbert K. azt állítja: mindent a magyar társa, H. Zsolt tett, ő csak segített eltüntetni a holttesteket. A Fővárosi Főügyészség életfogytiglani fegyház kiszabását indítványozta a vádlottakra.
A NAKA és a KR NNI közös akciója volt a Parketta (szlovákul Parketár) fedőnevű művelet.
További Belföld híreink
Vitathatatlanul sikertörténet a magyar és a szlovák rendőrség szoros együttműködése a szervezett bűnözői csoportok felszámolásában. Világszerte felkeltette a figyelmet az akció, amelynek során szlovák irányítással, osztrák és magyar közreműködéssel felszámolták a pozsonyi drogmaffiát.
Mint beszámoltunk róla, a Bécsben megtelepült mexikói és román drogkartellekkel együttműködő pozsonyi maffia utáni szlovákiai nyomozás egyenesen Rajkára vezetett.
Itt a szerb származású szlovák állampolgár, Dusan Skondrics birtokán hatalmas fegyverarzenálra bukkantak a TEK műveleti egységeivel megtámogatott magyar nyomozók. A jelenlegi adatok szerint az illegális fegyverek nem ukrajnai „segélyfegyverek”, ám szlovákiai hatástalanított, majd visszaalakított fegyverek mellett amerikai, brit, német és olasz gyártmányú fegyverek is vannak a lefoglalt 59 éleslőfegyver között.
Borítókép: A Marina parti darabolós gyilkosság egyik vádlottja (Fotó: Police.hu)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!