Viharos széllel virrad ránk az új nap, kiadták a figyelmeztetést + videó

Bár nem lesznek mínuszok, a szél miatt jelentősen csökkenhet a hőérzetünk.

2024. 02. 21. 18:52
szél, szélkakas, időjárás, napsütés, felhő, borult ég, viharos szél
Fotó: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerda este átmenetileg csökken, majd éjszaka észak, északnyugat felől újból erősen megnövekszik a felhőzet – közölte a HungaroMet. Nagyrészt gomolyfelhős idő várható, a széteső gomolyfelhők összeesnek, illetve a kelet felé haladó frontális felhőzet is szétesik.

Éjszaka azonban északnyugat felől fátyolfelhők érkeznek, csütörtök hajnaltól pedig meg is vastagszik a felhőzet. Legkésőbb a keleti országrészben, majd délután a Dunántúlon szakadozgathat, vékonyodhat a felhőtakaró. Gyenge eső, záporeső főként csütörtökön fordulhat elő az északi országrészben.

Forrás: HungaroMet

Első fokú figyelmeztetést adtak ki öt nyugati vármegyére, ugyanis a déli, délnyugati szelet éjszaka egyre nagyobb területen kísérik élénk, hajnaltól erős, viharos lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 1 és 6 fok között alakul, de a szélárnyékos északi völgyekben gyenge fagy sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön döntően 11 és 16 fok között valószínű, de az északi határszélen kissé hűvösebb maradhat az idő.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.