Kreicsi Bálint hangsúlyozta: szerinte sok helybelihez hasonlóan érzi úgy, hogy Salgótarján többet érdemel. Fontosnak nevezte, hogy az itt élőknek ne csak múltja és jelene, de jövője is legyen. Nagy lehetőségként beszélt arról, hogy megválasztása esetén a salgótarjániakkal együtt építhet fel egy fejlődő, élhető, összetartó, új nógrádi vármegyeszékhelyt.

Programját ismertetve arról beszélt: kiemelt feladatának tekinti a gazdaság stabilitásának megteremtését, versenyképes bérek és juttatások feltételeinek megteremtését, a turizmus fejlesztését a természeti értékekkel harmóniában. Szólt arról is, hogy az oktatás, a kultúra és a minőségi szórakozás ugyancsak meghatározó elemei elképzeléseinek, ahogyan a közterek és parkok megújítását és a közbiztonságot is szívügyének tekinti.
Kijelentette: mindezeken túl semmi nem lehet olyan fontos, mint a fiatalok helyben tartása, illetve hazavonzása, egy összetartó, az összefogás erejére támaszkodó Salgótarján megteremtése. Célként említette, hogy hatékonyan működjenek együtt a hatóságok, a város, valamint az ország vezetése és egyenrangúként kezeljék a civil szervezeteket a gazdaság szereplőivel.
Becsó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője pártja és a KDNP közös polgármesterjelöltjét bemutatva arról beszélt: a város fontos választás előtt áll. „Néhány komolyan számításba nem vehető, lestrapált kisebb földutat leszámítva két kikövezett út közül választhatnak a helybeliek” – fogalmazott.
A baloldal útja a hangzatos, ám a szocialisták által teljesen kiüresített szlogeneké, a beváltatlan ígéreteké. Ez az irány a kihagyott lehetőségek felé vezet, hiszen olyan esélyeket kapott a város a Fidesz-vezette kormánytól, amelyekkel bűn volt nem élni – állította, a teljesség igénye nélkül sorolva az elmúlt időszakban Salgótarjánba érkezett kormányzati és uniós támogatásokat.
Összegezve közölte: az elmúlt tíz év bizonyította, hogy ez az út nem vezet sehová, ezen nincs értelme tovább menni. – Azzal, ha a régi kocsist egy másik régi kocsisra cserélik vagy átülnek egy fiatalabb járműre, csak az idejüket pazarolják a salgótarjániak – mondta. – Az pedig nincs, a város az utolsó pillanatban van, ideje új vezetőt és utat keresnie: a polgári fejlődés útját – tette hozzá.