Meg kell erősíteni az ország védelmi képességét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az államtitkár szerint hazánk biztonságáért folyamatosan tenni kell.

2024. 03. 21. 13:54

– A 2023/24-es tanév fantasztikusan sikeres a Műegyetem számára. Nemcsak azért, mert volt hallgatójuk, Krausz Ferenc Nobel-díjat szerzett, hanem mert a friss felvételi adatok szerint a felsőoktatásba jelentkezők tíz százaléka – összesen 12 ezer fiatal – a BME-t választotta – mondta Czigány Tibor, a BME rektora. Kiemelte, a magyarországi mérnökdiplomák harmadát, a kutatás-fejlesztési diplomáknak pedig a hetven százalékát a Műegyetem adja ki. Hangsúlyozta: 

a kutató-fejlesztő mérnökök miatt jönnek Magyarországra a multinacionális cégek, a nemzetközi kutató-fejlesztő intézetek, amelyek biztosítják a magyar kis- és középvállalkozások innovációs potenciálját is. 

Mint mondta, az egyetem összesen 405 uniós pályázatot nyert el az elmúlt húsz évben. – Ezek az eredmények alkalmassá tesznek bennünket arra, hogy a Honvédelmi Minisztérium háttérintézménye legyünk, egyrészt a műszaki és természettudományos képzéseinkkel, másrészt a széles kutatás-fejlesztési portfóliónkkal – jelentette ki.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Facebook/Honvédelmi Minisztérium)


 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.