Hajnal Miklós „őszödi beszéde” nyomán cikksorozatban mutattuk be, hogy milyen közös akciókat indítottak a baloldali pártok uniós politikusai hazánk ellen. Felidéztük, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és felesége, Dobrev Klára EP-képviselő egyenesen a feladatának nevezte a hazánk elleni uniós lépések támogatását. Ennek szellemében Molnár Csaba, a DK egyik uniós politikusa kijelentette, hogy hazafias kötelességének érzi az európai uniós források elleni küzdelmet. Kollégája, Ara-Kovács Attila pedig azt mondta, lehetetlen odaadni az európai uniós forrásokat az Orbán-kormánynak, mert ezzel a baloldal saját magát fegyverezné le.
Újabb fordulat az uniós pénzek visszatartásáért lobbizó baloldal ügyében
Az elmúlt hetekben a Momentum elnökségi tagjának, Hajnal Miklósnak a beismerő nyilatkozata nyomán cikksorozatban mutattuk be a baloldal elmúlt években folytatott aknamunkáját, amely azt célozza, hogy Brüsszel fagyassza be a Magyarországnak jogosan járó uniós pénzeket. Az ügy újabb fordulóponthoz érkezett, szerdán ugyanis az Országgyűlés európai ügyek bizottsága tárgyalja a baloldal brüsszeli politikai akcióit, amelyek szembe mennek a magyar érdekkel.

További Belföld híreink
Arról is írtunk, hogy az aknamunkában Budapest főpolgármestere sem akart lemaradni. Miközben Karácsony Gergely folyamatosan azért panaszkodik, hogy szerinte a kormány „kivérezteti” a fővárost, éppen ő lobbizik évek óta az európai színtéren, hogy Magyarország ne jusson hozzá a jogosan járó pénzekhez.
A baloldal volt miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter azzal kampányolt a 2022-es országgyűlési választás előtt, hogy Magyarország akkor kapja meg az európai uniós forrásokat, ha a magyarok leváltják Orbán Viktort. A politikus rendre a brüsszeli vezetők szempontrendszere mellett foglalt állást, amikor a hazánknak járó uniós pénzek visszatartásáról beszélt.
A nevében jobboldali, újabban konzervatív, de hosszú évek óta a Gyurcsány Ferenc vezette baloldallal együttműködő Jobbik is intenzíven dolgozott Brüsszelben azért, hogy Magyarország ne kapja meg a jogosan járó pénzügyi forrásokat.
A cikksorozatban idézett megszólalásokból világossá válik, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal a brüsszeli uniós intézményekkel együttműködve évek óta megfosztja a magyar embereket a hazánknak jogosan járó eurómilliárdoktól annak reményében, hogy ezzel megbuktathatják a kormányt és átvehetik a hatalmat Magyarországon.
A baloldal magyar érdekkel ellentétes brüsszeli akcióit Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő kezdeményezésére szerdán az Országgyűlés európai ügyek bizottsága tárgyalja.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!