Hatalmas adományt adott egykori egyetemének Karikó Katalin

A Nobel-díjas biokémikus meg szeretné osztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációival.

2024. 04. 16. 13:57
KARIKÓ Katalin
Fotó: Balogh Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díja másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin.

A biokémikus keddi előadásán bejelentette, hogy az egyetemnek adományozza elismerésének másolatát, valamint a díjjal járó több mint félmillió dollárt, melyből a kiváló tanárok és diákok részesülnek majd. A kutató úgy fogalmazott,

nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációival.

A Nobel-díj másolatát azon a Karikó Katalin életútját és munkásságát bemutató új, állandó kiállításon helyezték el, amely az SZTE tanulmányi és információs központjában nyílt.

A kutató a tárlat megnyitóján a hallgatókhoz szólva kifejtette, bízik benne, hogy a kiállított díj, illetve az adománya révén létrehozott támogatás arra inspirálja az oktatókat és a hallgatókat, hogy a legjobbak legyenek. Mint mondta,

tervei szerint az általa alapított díjat minden évben egy-egy oktató-kutató, illetve egy hallgató kapja majd meg, az elismeréseket pedig személyesen szeretné átadni.

Rovó László rektor a Karikó Katalint köszöntő ünnepségen úgy fogalmazott, hogy a koronavírus elleni vakcinával az orvosok olyan eszközt kaptak a kezükbe, mellyel hatékonyan vehették fel a küzdelmet a pandémiával. Az oltóanyag létrehozását megalapozó – Nobel-díjjal elismert – felfedezés pedig a következő évtizedekben hatalmas változásokat hoz az egészségügyben, mert új, az életminőséget jelentős javító kezelések jelenhetnek meg.

A rektor egy egyetemi laborköpenyt ajándékozott Karikó Katalinnak. Mint mondta, az egyetem kutatóprofesszora ezt hamarosan használni is fogja, hiszen tavaly óta saját dolgozószobája van Szegeden, ugyanaz, amely egykor Szent-Györgyi Alberté volt.

Borítókép: Karikó Katalin (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.