Jön az év leghosszabb napja

Az évnek ezen időszakaszában van a legtávolabb tőlünk a Nap.

Forrás: MTI2024. 06. 19. 16:40
Salgótarján, 2024. április 14.
A lemenõ Nap látszik a Karancs csúcsán lévõ kilátó és adótorony mögött Salgótarján közelébõl fotózva 2024. április 13-án.
MTI/Komka Péter
Fotó: Komka Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtökön kezdődik a csillagászati nyár, a napforduló 22 óra 50 perckor lesz – közölte a HungaroMet. Ekkor „fordul” meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol csütörtökön delel. Innentől viszont ellentétes irányt vesz, elindul a Baktérítő felé, ahová féléves vándorlás után télen érkezik majd meg.

A nyári napforduló alkalmával a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól,

így az évben ezen a napon a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka.

Bolygónk ebben az időszakban van a legtávolabb a csillagunktól, míg a téli hónapokban a legközelebb. A különbség nagyjából ötmillió kilométer.
A nyári napforduló összeforr Szent Iván napjával, illetve éjjelével, azonban az évek során június 24. helyett már június 20-án vagy 21-én következik be a legrövidebb éjszaka. Ennek oka a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása,

amelynek következtében évente 24 percet tolódik a napállás maximumának időpontja.

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Komka Péter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.