Az LMP és egy civil szervezet közös jelöltjeként induló Vitézy Dávid mellett a főpolgármester-választáson így még Karácsony Gergely regnáló főpolgármester – akit a DK, az MSZP és a Párbeszéd támogat –, illetve a Mi Hazánk jelöltje, Grundtner András maradt versenyben.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) még május 22-én közölte, hogy már nyomtatják
- a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek,
- nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint
- az európai parlamenti képviselők június 9-i választásának szavazólapjait a budapesti ANY Biztonsági Nyomdában.
Június 4-én pedig azt jelentették be, hogy június 6-ig szállítják ki a vasárnapi választások szavazólapjait, jegyzőkönyveit és szavazási kellékeit.
Több mint 33 millió szavazólapról van szó, ebből 24 millió a helyi önkormányzati választásra készül, csaknem nyolcmillió pedig az európai parlamenti választásra, míg nagyjából 1,5 millió a nemzetiségi önkormányzati választásra. Többféle szavazólapot gyárt le a nyomda, köztük a főpolgármesterit is, ami rózsaszínű.
Budapesten észnél kell lenniük a szavazóknak, hiszen nekik jut a legtöbb szavazólap: főpolgármesteri, polgármesteri, települési egyéni választókerületi, fővárosi listás és EP-választási.
Be kell-e zúzni a szavazólapokat, mert visszalépett Szentkirályi Alexandra?
Az ANY Biztonsági Nyomda már május közepén nekiállt a feladatnak, a szavazólapok gyártására 250 tonna papírt használtak fel. Már jó előre jelezte, hogy legfeljebb május végéig áll készen arra, hogy a jelöltek visszalépését figyelembe vegye, azaz addig tudja levenni a visszalépőket a szavazólapról és új szavazólapot nyomtatni. Ezt követően viszont erre már nincs mód.
Szentkirályi Alexandra esetére éppen ez vonatkozik.
A Világgazdaság megkereste az NVI-t, hogy tájékoztatást kérjen, mi a teendő ilyenkor. Arra voltak kíváncsiak, hogy mi történik a főpolgármester-jelölti szavazólapokkal, és hogyan teszik egyértelművé a budapestieknek, hogy a kormánypárti főpolgármester-jelöltre már nem lehet érvényesen voksolni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!