Ezt üzeni a kormány azoknak a fiataloknak, akiknek rosszul számították ki az egyetemi felvételi pontjait

Anomáliák voltak a pontszámítások körül.

2024. 07. 26. 10:51
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Lakatos Péter)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ma tartott Kormányinfón Vitályos Eszter kormányszóvivő elmondta, a felvételizők 30 százalékának eredményéről nincs tudomásuk, majd pedig megerősítette, valóban voltak anomáliák a pontszámítással. 

A szóvivő mindenkit, akinek a pontszámítással kapcsolatban problémája van, arra kért, forduljanak az Oktatási Hivatalhoz, ahol egyedileg megvizsgálják a panaszokat.

Az nem fordulhat elő, hogy valakit felvettek, aztán mégsem

– szögezte le Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, majd hozzátette, a kormány célja, hogy az egyetemek önállósodjanak, azonban a törvényességi felügyeletet az Oktatási Hivatal látja el továbbra is.

A pontszámításról, az azzal kapcsolatban felmerült problémákról tegnap sajtótájékoztatón beszélt Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese, aki közölte: 

a felvételizők augusztus 1-jéig kapják meg a besorolási döntést, ezt követően 15 nap áll rendelkezésükre jogorvoslatra, ha nem értenek egyet a döntéssel. 

Azok, akik nem jutottak be sehová vagy nem adtak be felvételi kérelmet az általános eljárásban, részt vehetnek a pótfelvételin, amelyre július 29-től augusztus 8-ig lehet jelentkezni – mondta, kiemelve: ekkor már csak egyetlen szak jelölhető meg.

A pótfelvételi ponthatárait augusztus 29-én hirdetik ki, ezt követően az érintettek szeptember 6-ig kapják meg a hivatalos besorolási döntést. Aki sikerrel jár, az a rendes eljárásban felvettekkel együtt kezdheti meg a tanévet

– mondta Vanó Renáta.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.