Gyurcsányék egykori székházában landolt a 444-et kiadó cég

Az első nagy dollármédiumként indult 2013-ban, viszont az elmúlt években Sorosék helyett egyre inkább Brüsszel támogatja a 444.hu-t. Tavaly visszaesett ugyan az árbevételük, de így is közel kerültek az egymilliárdos éves bevételi szinthez. A választási év vaskos nyeresége után 2023-ban egy kisebb mínuszt hoztak össze Uj Péterék, akiknek a kiadója február óta – szimbolikusnak nevezhető módon – Gyurcsány Ferencék egykori székházában működik.

2024. 07. 13. 7:24
Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Negyedmilliárd forinttal kevesebb nettó árbevételre tett szert a Magyar Jeti Zrt. 2023-ban, mint 2022-ben. Azonban így is több mint 800 millió folyt be az elmúlt év során a cég kasszájába, sőt az egyéb bevételekkel kiegészítve csaknem egymilliárd volt a 444 kiadójának bevétele. A kiegészítő mellékletből kiderül, hogy az egyéb bevételek több mint háromnegyedét – 151 millió forintot – nagyrészt külföldi támogatások tették ki.

Az anyagjellegű ráfordításokat kis híján sikerült megfeleznie a cégnek, így 256 millióra csökkentek az ilyen típusú költségeik. A személyi jellegű ráfordításokban azonban meglátszott a korábbi 55 mellett 7 új munkavállaló foglalkoztatása is, ezek a kifizetések ötödével emelkedtek, így 718 millióba kerültek a Magyar Jeti nevű vállalkozásnak.

A gazdasági társaság a 2022. évi 156 milliós nyereség után kénytelen volt 50 milliós mínuszban zárni az elmúlt évet.

A vállalat mérlege szerint a 444 kiadója 2023 végére több mint duplájára növelte értékpapír-állományát a 2022. év végi állapothoz képest. A cég értékpapírjainak könyv szerinti értéke 379 millió forinttal lett magasabb az elmúlt évben, így már 687 millió szerepelt a mérleg ezen során. Igaz, eközben a pénzeszközök állománya csökkent 250 millióval, de ez az értékpapírokkal együtt egymilliárd feletti összeget tett ki, mindez nagyjából a cég egy egész éves ráfordításait képes lenne fedezni.

A Magyar Jeti székhelye 2023-tól már nem a Margit körúton, hanem a Jókai utcában található – ahol korábban az MSZP és a XXI. század Média Kft. is volt már bejegyezve. Mindez szimbolikusnak is tekinthető, február óta a Gyurcsány-féle MSZP egykori központjában ma már az egyik meghatározó dollármédium működik.

A 444 mögött álló Magyar Jeti Zrt. 2013-ban jött létre, és finanszírozásában már az alapítása után megjelentek a nemzetközi alapítványok és egyéb külföldi források. Emlékezetes, hogy 2021-ben az Európai Bizottság támogatásával és a francia AFP hírügynökséggel együttműködve létrehozták a Lakmusz nevű tényellenőrző portált.

 

A 444 Sorosék látszólagos kivonulása után az elmúlt időszakban elsősorban az uniós szervezetektől kapta külföldi támogatásai nagy részét. A Lakmusz nevű projektre közel 155 millió forint érkezett a számlájukra. Szintén uniós projektből valósíthattak meg különböző podcasteket. 

A 444 támogatói között megtalálhatjuk a hazánkban működő amerikai nagykövetséget is, amely a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ökotárs közös, tengerentúli pénzeket elosztó dollárpályázatán 16 millió forintot nyert el.

Továbbra is tag ugyanakkor a 444 kiadójának, a Magyar Jeti Zrt.-nek az igazgatóságában a Soros-hálózat két kulcsembere, Marie Nemcova és Valer Kot, akik prominens alakjai a spekuláns által pénzelt Media Development Investment Fundnak (MDIF). Nem meglepő, hogy Uj Péterék 2023-ban is szorosan együttműködtek különböző Soroshoz köthető álcivil szervezetekkel, így például a TASZ által kiosztott Szabad-díj médiapartnereként tűntek fel.

A portál tavaly egy súlyos munkahelyi válságot is megélt, hiszen az egyik munkavállalójukkal szemben belső etikai vizsgálat indult. Ezt követően rövid időn belül négyen is elhagyták Uj Péteréket. Köztük volt Mészáros Zsófia, aki 2000 óta dolgozott a lapnál, vagy éppen Magyari Péter, aki a Válasz Online-hoz igazolt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.