Megvan a megállapodás a következő magyar űrhajós küldetéséről

A kutatóűrhajós és tartalékosa hamarosan az Egyesült Államokban kezdik meg küldetésspecifikus kiképzésüket.

Forrás: MTI2024. 07. 23. 10:50
FERENCZ Orsolya; CSERÉNYI Gyula; KAPU Tibor
Fotó: Hegedüs Róbert
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Véglegesítette megállapodását Magyarország az amerikai Axiom Space-szel, amely szerint a második magyar űrhajóst a vállalat soron következő Ax–4-es missziójával bocsátják fel a világűrbe – jelentette be Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa.

A misszióban a magyar kutatóűrhajós tizennégy napot tölt majd el a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, ahol olyan tudományos kísérletek elvégzése lesz a feladata, amelyek nemcsak a hazai űrszektor szereplőit, de Magyarországot nemzetközi szinten is versenyképes pozícióba juttatják a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő iparágában – fejtette ki. Tájékoztatása szerint

a misszió pontos kezdetét, azaz a felbocsátás időpontját egyelőre nem lehet tudni, azt az Axiom Space és a NASA közösen fogja meghatározni.

A Hunor program kutatás-fejlesztési tartalomért felelős szakemberei a partnerekkel és az Axiom Space-szel továbbra is közösen dolgoznak annak érdekében, hogy a hazai tudományos műhelyek, egyetemek, kutatóintézetek és az űripari cégek által elindított tudományos portfólió előkészítése és végrehajtása sikeres legyen – hangsúlyozta a miniszteri biztos.

Hozzátette: a tudományos tartalom előkészítésével egyidejűleg pedig a Hunor program szakemberei által kiválasztott kutatóűrhajós és tartalékosa is folytatja a felkészülést, akik hamarosan az Egyesült Államokban kezdik meg küldetésspecifikus kiképzésüket.

Borítókép: Kapu Tibor kiválasztott kutatóűrhajós, Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.