Ótott Róbert, a vajdasági tartományi kormány alelnöke is azt mondta a kerekasztal-beszélgetésen, nagy jelentősége volt annak, hogy buzdítsák a választópolgárokat arra, minél nagyobb számban vegyenek részt levélszavazatokkal az EP-választáson. Így hozzá tudtak járulni a Fidesz–KDNP eredményeihez, ami a vajdasági magyaroknak több szempontból is fontos.
Azt mondta, hogy a pártszövetség üzenetei – a genderőrület és a migráció megállítása, a béke megteremtése – kiemelten jelentősek, emellett a Fidesz–KDNP-nek köszönhetően a vajdasági magyarságnak is volt EP-képviselője, és a következő ciklusban is lesz, Vicsek Annamária személyében.
Az alelnök Szerbia európai uniós csatlakozásával kapcsolatban közölte, olyan EU-hoz szeretnének tartozni, amely egyenlő partnerként tekint a csatlakozni kívánó tagországokra, és a mai unió szerinte nem ilyen. Ilyen szempontból kettősség van a vajdasági magyarságban, mert látják a csatlakozás előnyeit, és szeretnének a közösséghez is csatlakozni – mondta.
Jakab Adorján, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke arról beszélt, a párt történelmi sikereket ért el a választásokon, és bár nem tudták növelni az EP-képviselők számát, de 2004 óta egyetlen választáson sem kaptak annyi szavazatot, mint idén.
Azt mondta, hogy a két képviselő elsősorban a kisebbségi ügyeket képviseli, viszont a Fidesz–KDNP-vel közösen számtalanszor bebizonyították, hogy tudnak többséget is szerezni az EP-ben. Hozzátette, kisebbségi szervezetként a román parlamentben is úgy tudtak eredményeket elérni, ha partnereket kerestek.
Jakab Adorján kiemelte, nem értenek egyet azzal, ami a schengeni övezethez csatlakozással kapcsolatban történik, mivel Románia tíz éve teljesíti a szükséges technikai feltételeket.
Hozzátette, a nyugat-balkáni EU-s bővítés kapcsán Szerbiával húsz éve megnyitották a csatlakozásról a tárgyalási folyamatokat, amelyek még mindig zajlanak, de az európai vezetők azt próbálják elmagyarázni, hogy felgyorsított ütemben kell elfogadni Ukrajna csatlakozását az EU-hoz.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!