Bajnok úszók és birkózók is csatlakoztak a honvédség területvédelmi tartalékos állományához

A tartalékosoknak egy évben elegendő mindössze hét nap szolgálatot teljesíteniük, cserébe pedig a honvédség kiemelt juttatási rendszert dolgozott ki.

Forrás: MTI2024. 08. 26. 19:48
Fotó: Sztaniszlav Horvath
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyolc országos bajnok úszó és birkózó is csatlakozott a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományához – közölték a Bálna Honvédelmi Központban tartott hétfői honvédségi sajtóeseményen.

Boncz Ádám őrmester, toborzó altiszt a rendezvényen a közmédiának felidézte, hogy a honvédség „Szeretem, megvédem!” elnevezésű kampánya június 17-én indult el, azt azóta is folyamatos érdeklődés övezi és egyre több állampolgár érdeklődik a Magyar Honvédség tartalékos szolgálatvállalása iránt. A sportolás és a honvédelem sok ponton összefonódhat, ugyanis a hivatásos sportolók sportolói múltjuk miatt olyan fegyelmezettségre tettek szert, amely a Magyar Honvédségnél is kamatoztatható – hangsúlyozta Boncz Ádám.

Kiemelte, hogy ezek az emberek, akikre az ország büszke a sporteredményeik miatt, most meg tudják mutatni, hogyan tudják szolgálni a hazát. A tartalékosoknak egy évben elegendő mindössze hét nap szolgálatot teljesíteniük, cserébe pedig a honvédség kiemelt juttatási rendszert dolgozott ki. A felsőoktatásban tanuló területvédelmi tartalékosokat többletponttal, illetve ösztöndíjjal kompenzálják, továbbá – ahogy valamennyi tartalékost – emelt illetménnyel is méltányolják tevékenységüket – emlékeztetett Boncz Ádám.

Hangsúlyozta, a területvédelmi tartalékosok az alapkiképzésük formáját saját maguk választhatják meg: péntekenként és szombatonként, vagy egy öthetes tömbösített képzésen teljesíthetik a kiképzéshez szükséges 12 modult. A területvédelmi tartalékosok alapkiképzése a többi között terepkutatást, éleslövészetet és alaki foglalkozásokat foglal magában – tette hozzá az őrmester.

A területvédelmi tartalékosok a szerződés aláírásakor bruttó 150 ezer forint szerződéskötési díjat kapnak, valamint minden szolgálatban töltött év után bruttó 600 ezer forint rendelkezésre állási díjat, amit havi 50 ezer forintos kiutalásokban kapnak meg.

Bevezettek egy ajánlási bónuszt is: bruttó 500 ezer forint jár annak az önkéntes tartalékos katonának, akinek az ajánlására a jelentkező az alapkiképzése után szerződést köt a honvédséggel. A területvédelmi tartalékosok részt vehetnek – saját elhatározásuk alapján – nemzetközi missziókban is. Online is lehet jelentkezni az Irányasereg.hu oldalon, de akik személyesen tájékozódnának, azok a vármegyeszékhelyeken felkereshetik a toborzóirodákat. A Bálna Honvédelmi Központban megnyílt központi toborzóirodában hosszabb nyitvatartással várják az érdeklődőket, akik megismerkedhetnek a Magyar Honvédség múltjával és jelenével.

Borítókép forrása: Honvédelem.hu

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.