Szalay-Bobrovnicky Kristóf elárulta, ilyen eredménnyel zárult az országos hadgyakorlat
Mint mondta, a tapasztalatokat hasznosítani fogják.
Mint mondta, a tapasztalatokat hasznosítani fogják.

Egy „apró akadály” nehezíti Merz tervét.

Több mint ezer területvédelmi tartalékos tett esküt.

A tartalékosok száma nagy mértékben megnőtt tavaly nyár óta, mára több mint 4500-an csatlakoztak a honvédséghez.

A kiképzés rugalmas rendszere lehetővé teszi, hogy a területvédelmi tartalékosok bármikor úgy dönthessenek, hogy szerződéses katonaként szolgálnak tovább.

Több mint százan hallgattak „a haza hívó szavára”: tartalékos katonaként, szerződéses katonaként vagy akár egyetemista előfelvételizőként vállalták, felkészülnek arra, hogy megvédjék a hazát.

Garázdaság miatt állítják bíróság elé.

A területvédelmi és hadkiegészítési feladatokat egyetlen parancsnokság alá szervezték, amely elősegíti a jobb erőforrás-gazdálkodást és a szorosabb együttműködést.

Magas ösztöndíjat biztosít a honvédség azoknak a felsőoktatásban tanuló diákoknak, akik tartalékos katonai szolgálatot vállalnak.

A Fidesz politikusa szerint a katonák megőrzik Magyarország biztonságát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

A teljes vármegyében kevesebb mint tíz működő Tisza-szigetet találtunk.

A kormányfő Kecskeméten elhangzott beszédének fő üzeneteit foglalta össze Szánthó Miklós.

Hétfőn Londonban találkozik a francia elnök, Zelenszkij, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Szoboszlai Dominik szerezte a Liverpool harmadik gólját a Leeds ellen idegenben, de a hazaiak a hosszabbításban egyenlítettek.

Valamivel közelebb kerültünk annak megismeréséhez, hogy ki lesz a magyar válogatott negyeddöntős ellenfele.

„Nekem jót tesz a tanulás, segít elterelni a gondolataimat a kézilabdázásról” – nyilatkozta az irányító.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.