Kiderült, hogy mit terveznek Komlón, így alakítják át helyben a vasutat

Komló polgármestere, Polics József lapunknak elmondta, a település vasútvonalával kapcsolatban jelenleg hangulatkeltés zajlik, miközben a legtöbben nem kíváncsiak a valóságra, ami az, hogy a vasutat nem felszámolják, pusztán áthelyezik.

2024. 08. 21. 13:41
Fotó: Róka László
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azonban Polics szerint a vasúti személyszállítás jelentősége a komlói ipari létesítmények bezárása után lecsökkent, ugyanis a rendszerváltás előtt 16 ezer ember dolgozott a település bányáinál, akik közül ezer utazott vasúton.

Komlón továbbra is a foglalkoztatás az egyik legnagyobb probléma, ezért az ipari vágányok helyén felszabaduló további négyhektárnyi területen  folytatnánk a gazdaságélénkítést, és a munkahelyteremtés szempontjából kiemelt beruházásokat fogunk végrehajtani

– mondta el Polics József.

Az elmúlt időszakban a baloldali médiumok szellőztették meg a komlói átalakításokat, azt hangoztatva, hogy a vasútvonalat visszabontják. A hangulatkeltés a 444.hu egyik cikkével kezdődött, amelyben a lap azt állította, hogy miközben Lázár János építési és közlekedési miniszter 500 kilométernyi vasútvonal felújításáról beszél, több mint hét kilométernyi vasúti pálya elbontását rendelte el.

A cikkben azonban szó sem esik arról, hogy a vasútvonal nem kerül felszámolásra, pusztán a helyi lakosság és az önkormányzat kérésére áthelyezésre kerül a végállomás a településen belül. 

Az ügy apropóján ismét kiújult a Vitézy Dávid és Lázár János közötti harc is. A volt főpolgármester-jelölt egy, a közösségi médiában közzétett posztjában vasútrombolást emlegetett, és baloldali lapok hamis információit terjesztve azt állította, 

Lázár János elrendelte a komlói vasútvonal megszüntetését és a sínek felszedését.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.