Meghalt annak a teherautónak a vezetője, amely vonattal ütközött hétfőn Polgárdi határában – közölte a rendőrség az MTI-vel.
Meghalt a vonattal ütköző teherautó vezetője
Várhatóan az éjszaka folyamán állhat majd helyre a menetrend az észak-balatoni vasútvonalon.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint az érintett szakaszon újraindult a forgalom, várhatóan az éjszaka alatt állhat helyre a menetrend az észak-balatoni vasútvonalon.
A katasztrófavédelem korábban azt írta, hogy a baleset a Polgárdi-Ipartelepek vasútállomásnál, a vasúti átjáróban történt; a tehergépkocsiból egy embert a tűzoltók szabadítottak ki.
A Mávinform arról számolt be, hogy
a baleset idején a fénysorompó jól működött, a közúti forgalomnak tilosat jelzett.
A baleset miatt szünetelt a vasúti forgalom Szabadbattyán és Polgárdi-Ipartelepek állomás között, pótlóbuszok jártak, a Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonalon jelentősen, egy-két órával is hosszabb menetidőre kellett számítani.
Sebestyén Mária, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője késő délután azt közölte az MTI-vel, hogy
a tehergépkocsit vezető férfi a helyszínen életét vesztette.
A Mávinform arról tájékoztatott, hogy 17 órára befejezték a helyszínelést követő műszaki mentést, megindulhatott a vonatforgalom Szabadbattyán és Polgárdi-Ipartelepek állomás között, már nem kell átszállni pótlóbuszra. Fokozatosan csökkennek a késések, várhatóan éjszaka állhat helyre a menetrend az észak-balatoni vonalon.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Veszélyes fegyveres gyilkos ellen indult hajtóvadászat
A gyanú szerint megölt egy 28 éves nőt a horvátországi Muraszerdahelyen.

Tóta W. Árpád szerint egy nő azért visel szemüveget, hogy ne tűnjön hülyének
A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Magyar Péter még nem vette észre, hogy nincs vége, és nem is lesz + videó
Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

Eljátszotta a Hegylakót a Tisza, aztán jött a szájkosár + videó
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Veszélyes fegyveres gyilkos ellen indult hajtóvadászat
A gyanú szerint megölt egy 28 éves nőt a horvátországi Muraszerdahelyen.

Tóta W. Árpád szerint egy nő azért visel szemüveget, hogy ne tűnjön hülyének
A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Magyar Péter még nem vette észre, hogy nincs vége, és nem is lesz + videó
Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

Eljátszotta a Hegylakót a Tisza, aztán jött a szájkosár + videó
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!