Jogellenes listázás
Nagy botrányt okozott Magyar Péter még júniusban, amikor az ATV vendége volt. A Tisza Párt elnökét a műsorvezető az interjú elején szembesítette azzal, hogy hányszor hívták meg az elmúlt hónapok alatt. Magyar Péter ugyanis azzal vádolta a csatornát, hogy több hétig nem hívták a műsoraikba. A politikus ezután felállt, és kiment a stúdióból.
A Tisza Párt elnöke közösségi oldalán később már provokációnak minősítette a stúdióban történteket, majd több információt is megosztott a műsorok szerkesztőiről. Többek között vallási hovatartozásukat is nyilvánosságra hozta. Tényi István emiatt akkor a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, mivel szerinte a vallási hovatartozás különleges adatnak minősül.
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke korábban a Hír TV-nek elmondta: Magyar Péter jogellenesen cselekedett, amikor vallási hovatartozás alapján listázta az ATV munkatársait, ugyanis négy személy beazonosítható. A hatóság lépett az ügyben, és kimondta, hogy Magyar Péter jogellenesen hozott nyilvánosságra személyes adatokat. A hatóság ezért felszólította Magyar Pétert, hogy törölje a listázós posztját, azonban még mindig megtalálható a jogellenes bejegyzés.
Vesztegetés
Vesztegetés gyanúja miatt pedig azután tettek bejelentést, hogy kiderült: Magyar Péter az elmúlt években ellátást intézett magának, családtagjainak, illetve egy ismerősének a Honvédkórház speciális rendeltetésű centrumában. Információnk szerint az egészségügyi ellátórendszert napjainkban élesen bíráló, lejárató politikus csak a világjárvány idején nyolc alkalommal fordult meg a speciális rendeltetésű centrumban (src), ahol Covid-teszteket végeztetett magán. Magyar ezeken az eseteken kívül kilencszer vette igénybe a részleg szolgáltatásait, ezek közül egyszer, 2021-ben, huzamosabb ideig, mintegy tíz napig tartózkodott a kórházban.
A pártelnök azonban nemcsak magának, hanem családtagjainak is elintézte az általa exkluzívnak tartott szolgáltatásokat, rokonai pedig éltek is a lehetőségekkel.
Édesanyja, Erőss Mónika 14 src-ellátást és egy fekvőbeteg-ellátást vett igénybe, Magyar Péter nagyszülei pedig összesen 46 src-ellátáshoz, valamint kilenc fekvőbeteg-ellátáshoz jutottak hozzá.
Lényeges körülmény, hogy a nagyszülők mindezt csupán külön parancsnoki engedéllyel tehették meg, amelyet Magyar Péter közbenjárásával kaptak meg.
Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (Fotó: Havran Zoltán)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!