Fegyelmi eljárás indul a Tisza Párt telefonos alkalmazását letöltő bírók ellen?
Magyar Péterék adatszivárgási botránya ügyében már a rendőrség is nyomoz.
Magyar Péterék adatszivárgási botránya ügyében már a rendőrség is nyomoz.

A főpolgármesternek a Budapest Brand-botrány miatt is főhet a feje.

A rendőrség a Buzás-Hábel Géza ellen indult nyomozást befejezte, az eljárás iratait pedig megküldték az ügyészségnek.

A napokban derült ki, hogy az osztrák építőipari vállalat pénzelhette Magyar Péteréket.

Súlyos bűncselekmény gyanúja vetődhet fel.

A Tisza Párt elnökének ma nagyon hétfő van.

Tényi István a nyilvánosságra került felvételen alapján tett bejelentést.

Tisztázatlan, zavaros céges ügyek miatt fordultak a hatósághoz.

A rappert emberölés előkészítése miatt jelentették fel, miután Orbán Viktor felakasztásáról beszélt a koncertjén.

Egy csoportban kínzással és kivégzéssel fenyegették meg a fideszeseket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.

A debreceniek sikere nagyon sokat érhet a Bajnokok Ligájában.

Tizenegyesek döntöttek az Afrikai Nemzetek Kupája bronzmérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.