Az utasok számára jelentős változást hozhat ez a munka: pontosabb és sűrűbb lehet a vonatközlekedés, javul az utastájékoztatás, csökken a menetidő, megállás nélkül közlekedhetnek a nemzetközi szerelvények a magyar–osztrák határon. A vasúti közlekedés feltételeinek a javítása az áruszállító vonatok közlekedtetésére is pozitív hatással lehet.
A beruházás költségvetése 27 137 805 341 forint, amelyhez az Európai Unió az Európai hálózatfinanszírozási eszközből (CEF) 15 920 340 348 forint támogatást tett elérhetővé, a projekthez a hazai költségvetés 11 217 464 993 forinttal járul hozzá.
Ugyan nem közvetlenül a projekt része, de a megállás nélküli határátmenet lehetővé tétele érdekében a MÁV–Start 12 mozdonyvezető ausztriai képzését tette lehetővé. Mivel a vasúttársaság mozdonyvezetői tavaly sikeres vizsgát tettek Ausztriában, így Hegyeshalom és Bécs között is továbbíthatnak személyszállító járatokat. Ennek köszönhetően napi két pár Railjet vonat már hegyeshalmi megállás nélkül közlekedik. Osztrák mozdonyvezetőknek is indul képzés Magyarországon a tervek szerint idén, így a következő szakaszban háromra emelkedhet a megállás nélküli vonatpárok száma.
Az 1-es vonali CEF projekt befejezésének tervezett dátuma 2024. december 31. A nemzetközi vonatok menetrend szerinti közlekedési idejének változása ugyanakkor mástól is függ. Így például a megállások számának (Tatabánya, Mosonmagyaróvár, Hegyeshalom) csökkentése a nemzetközi járatok esetében, emellett az osztrák vasúton történő pályafelújítások is befolyásolják az alapvető cél elérését. Osztrák oldalon jelenleg zajlik a pályafelújítás, az ÖBB 2028-ra ígéri az országhatár és Bécs közötti vonal rekonstrukciójának a befejezését. A vonatbefolyásolási rendszerek összehangolása (az ETCS L1-L2 szintváltás kiépítése) a két ország között azonban vélhetően már 2024 végére megtörténik az osztrák és magyar vasúttársaságok közötti műszaki együttműködés eredményeként. (X)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!