Porrajmos – maga a szó is sokáig ismeretlen volt a magyar köztudatban. A szó a cigány holokausztot jelöli, jelentése: elnyeletés, elpusztítás, míg a zsidó holokauszt kifejezés: égő áldozat. A második világháború rémtettei közül kiemelkedően fontos, hogy megemlékezzünk ezen elhallgatott fejezetről. Nyolcvan éve, 1944. augusztus 2-ról 3-ra virradó éjjel háromezer, az auschwitzi cigánytáborban raboskodó romát gázosított el az SS személyzete. Ezt a napot a Cigány Világszövetség 1972-ben nyilvánította a roma holokauszt emléknapjává. Kiemelkedően fontos a méltó megemlékezés, hiszen a kommunista diktatúra évtizedeiben – hasonlóképp a holokauszthoz – sok esetben elhallgatták, hogy a második világháborúban a romákat szisztematikusan, faji alapon irtották ki. Ahogy a holokausztot sem nevezték nevén – a fasizmus rémtetteinek hívták –, ugyanígy a porrajmos sem szerepelt a korabeli sajtóban, megemlékezésekben.
– Miért most alkották meg a darabot?
Ugron Zsolna: A darab alapötlete Schmidt Mária főigazgató asszonytól származik, ő bízott meg azzal, hogy hozzunk létre egy előadást, ami tiszteleg az áldozatok emléke előtt. Fontosnak tartottuk, hogy a kerek évfordulón megemlékezzünk erről az elhallgatott tragédiáról. A roma holokauszt társadalmi emlékezete és annak feldolgozottsága meglehetősen hiányos össztársadalmi szinten. Bár a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány az elmúlt tíz évben nagyon sokat tett azért, hogy ez ne így legyen, de van még tennivaló. Magam is szembesültem a saját tudásom felületességével, amikor elkezdtem dolgozni a témán.
– Hogyan láttak munkához?
Ugron Zsolna: Megpróbáltam minél több információt összegyűjteni, ebben nagy segítségemre voltak az alapítványnál a munkatársaim. Nyolc évvel ezelőtt megjelent egy kiadványuk, a „Ha szaladok, agyonlőnek, ha megállok, agyonvernek”, ami alapvetően egy iskolásoknak szóló segédanyag. Hat gyermek és fiatal tragikus sorsán keresztül segíti a történtek megértését. A cím magáért beszél. A kötetben dokumentumok, fényképek segítik a múltfeltárást. Az elhallgatott tényeket, összefüggéseket meg kell értenünk, szembe kell néznünk azzal, hogy mi történt. A darab narratívájának összeállításánál is az volt a kiindulási pontom, hogy elsősorban személyes történetekkel mutassuk meg a borzalmak felfoghatatlanságát.
– Ön mely ponton kapcsolódott be a munkába?
Horváth Csaba: Örömmel fogadtam az alapítvány felkérését, hogy megrendezzem ezt a színházi előadást. Ugron Zsolnával együtt válogattuk ki a túlélők vallomásaiból és roma költőknek a témáról szóló alkotásaiból a darab alapanyagát. Szerepelnek a műben többek között Lakatos Menyhért, Surmann László és Bari Károly alkotásai, ezeket a verseket dramatizáltuk és a túlélők vallomásaira épített dokumentációból szőttük össze. Fontos, hogy Lakatos Menyhért írót a Füstös képek című, önéletrajzi ihletésű regényéről ismerjük leginkább, kevésbé közismert, hogy a roma holokausztról írt. Így viszont a darab kiemel írói munkásságának e részéből is.
– Milyen szerepe van a zenének a színdarabban?
Horváth Csaba: Mozgásszínházi elemekkel is dolgozunk. A darab különlegessége azonban az, hogy Lukács Miklós Erkel Ferenc-díjas cimbalomművész, zeneszerző, világhírű roma származású zenész, régi barátom, akivel már több produkciót is készítettünk együtt, az előadásban személyesen cimbalmozik, másik két zenésztársával, Csízi László dobossal és Orbán György bőgőssel triót alkotnak. Tehát gyakorlatilag élő zenekar is részese a produkciónak.
Ugron Zsolna: Ezek a vizuális és zenei eszközök felerősítik a darab mondanivalóját. Úgy érzem, nagyon erős, megrendítő előadás született. Elhangzik egy ismert cigány népdal is a darabban, az az átköltése, ami akkoriban született, a tragédia idején. Nekem talán ez a legmegrázóbb része az előadásnak. Fontos hangsúlyozni, hogy az ellehetetlenítés, elpusztítás, öldöklés nagyon sokféleképpen zajlott; voltak, akiket a lakóhelyükön öltek meg, másokat elhurcoltak a Csillagerődbe, amely gyűjtőtáborként funkcionált, másokat elvittek Auschwitzba, és a haláltáborokban vesztették az életüket. Szinte bénító ezekkel a sorsokkal foglalkozni – igyekeztünk bátran és őszintén beszélni a borzalmakról.
– Az előadást összművészeti színházi előadásként jellemezhetjük. Ez mit jelent?
Horváth Csaba: A történetet költői irányból közelítjük meg. Az volt a célunk, hogy ne száraz, dokumentarista felolvasás legyen, hanem Zsolnával dramatizáltuk, színpadra állíthatóvá tettük a visszaemlékezők szövegeit. Mementószínháznak nevezném ezt az alkotástechnikát. A mozgás, a költészet eszköztárát segítségül hívva idézzük fel a borzalmakat.
– A színészek számára milyen volt a próbafolyamat?
Horváth Csaba: Hat szereplőnk közül Fátyol Kamilla családilag is érintett a tragédiában. Ő már gyermekkorában, szüleitől, nagyszüleitől hallotta a roma holokauszt történetét. Természetesen profi színésznőként képes függetleníteni a saját családi történeteitől az előadás megvalósítását, de természetesen gazdagítja is előadásmódját a családjában megismert történetek hatása.
Ezt a tragédiát feldolgozni jóformán lehetetlen. Talán együtt lehet élni vele. Olyan ez, mint a gyász, az élet körülnövi, körülöleli a kitörölhetetlen borzalmat. Pszichológusok, köztük Virág Teréz tapasztalták – ő holokauszt-túlélőknél –, hogy a második, harmadik generációra is hat a kibeszéletlen trauma, akár úgy, hogy álmodnak a borzalmakról vagy szoronganak, depressziósak. A művészeti alkotások azonban segíthetik a feldolgozást.
– Ajánlják-e az előadást második, harmadik generációs túlélőknek?
Horváth Csaba: Úgy gondolom, embere válogatja, hogy mi segíti az életében a múltfeldolgozást. De úgy vélem, igen, hasznos lehet. A darab nekik is szól, a másod- és harmadgenerációsoknak. Elhunyt hozzátartozóik tiszteletére készült a mű, amely nem egyszerűen egy adaptáció, hanem műalkotás a maga nemében.
– Milyen volt alkotóként ezen a témán dolgozni?
Horváth Csaba: Nagyon különleges feladat volt számomra, megtisztelő, hogy egy ilyen témával foglalkozhatok. Ez egy művészeti szolgálat, amelynek során nem a saját személyiségünket helyeztük előtérbe, hanem arra került a hangsúly, hogy méltóképp megemlékezzünk az áldozatokról. Cél volt, hogy úgy komponáljuk meg az előadást, hogy a lehető legnagyobb erővel tudjon hatni a nézőkre.
Ugron Zsolna: Mélységesen megrendítő, nagyon megrázó ezeket a történeteket, személyes tragédiákat, emberi sorsokat felidézni.
– Mely korosztálynak ajánlják az előadást?
Ugron Zsolna: Elsősorban felnőtteknek, de azt gondolom, a nagyobb kamaszok is értik. A darab mélyebb rétegeinek feldolgozásához érzelmi érettség szükséges. Korábbi darabunk, a Szabadság, szerelem – Petőfi 200 kifejezetten középiskolásoknak szólt, a Piros esőt kortyolt a föld pedig felnőtteknek.
Horváth Csaba: Az egyéni történetekben vannak olyan borzalmas, megrázó epizódok, amely miatt 16 éven felül érdemes a darabot megtekinteni. A 2024. október 28-i bemutató mindenki számára nyitott előadás. A Hagyományok Házában este 20 órára várják sok szeretettel az érdeklődőket. Előtte regisztrálni kell a [email protected] e-mail-címen.
– Terveznek-e további előadásokat is?
Horváth Csaba: Természetesen igen. Szerte az országban szeretnénk eljuttatni a darab üzenetét, a méltó megemlékezést. Szeretnénk olyan helyszínekre is elvinni a darabot, melyek a roma holokausztban kiemelten érintettek voltak. Hasonló jellegű színdarabot nem mutattak még be eddig Magyarországon, így bízunk abban, hogy a darab iránt nagy érdeklődés lesz országszerte.
Ugron Zsolna – a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója, József Attila-díjas író, számos sikerkönyv szerzője (többek között Erdélyi Menyegző, Nincs egy férfi)
Horváth Csaba – rendező-koreográfus, a Forte Társulat alapítója és vezetője
