Idén is közzétette jogállamisági rangsorát a World Justice Project (WJP) nemzetközi NGO, amelyben igen meghökkentő eredmények születtek, ugyanis olyan országok előzik meg Magyarországot, mint Ruanda, Namíbia, Botswana, Dél-Afrika, Szenegál, Ghána, továbbá Jordánia, Mongólia és Nepál – hívta fel a figyelmet a Mandiner, hangsúlyozva, hogy nem kell kétségbeesni, mert valójában csak első ránézésre meghökkentő a látvány, hiszen ha beírjuk a keresőbe a szervezet nevét,
azt találjuk, hogy nem ez lenne az első eset, amikor – a magyarok kárára – szürreális képet festenek fel a világ jogállamisági helyzetéről.
2021-ben például „Botswanát hozta ki hazánknál »jobb« jogállamként a Soros-index”, majd egy évvel rá Kazahsztán és Koszovó mögé sorolta Magyarországot jogállamiság terén egy amerikai NGO. Nem meglepő hát, hogy a rangsorok összeállításában az előző évekhez hasonló eredményt érte el hazánk.
Igencsak megmosolyogtató az is, hogy a listán Georgia is igen előkelő helyen végzett, 49. a globális rangsorban, és első a saját régiójában. Minden bizonnyal, amikor a WJP elkészítette az indexet, még nem számoltak azzal, hogy Georgiában majd nem a progresszív-liberálisok érdekeinek megfelelő jelölt nyeri a választást.
Látva, hogy milyen országok előznek meg minket, felmerül a kérdés: vajon hogyan, milyen módszertannal születhetett meg ez az eredmény, és mennyire bízhatunk meg a kutatás eredményeiben? A magyarországi „függetlenobjektív” médiumok viszont kérdések helyett inkább csak üzenőfüzetként közölték az eredményeket.
Szubjektív véleményeken alapuló hiteltelen felmérés
„Az ilyen és ehhez hasonló felméréseket általában a helyükön kell kezelni, ugyanis számos hibát el lehet követni az adatgyűjtés és a feldolgozás során, illetve jelentős körülmények figyelmen kívül hagyása esetén az eredmény messze nem biztos, hogy a valós viszonyokat tükrözi, mint ahogy a konkrét esetben is ez a helyzet” – fogalmazott a Mandinernek ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
A Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány tudományos igazgatója kifejtette, a World Justice Project jogállamisági indexe azt állítja magáról, hogy a jogállamiság helyzetét méri világszerte, többek között Magyarországon is.
Az index nyolc tényező alapján értékeli az országokat: a kormányzati hatáskörök korlátozása, a korrupció hiánya, a kormányzat átláthatósága, az alapvető jogok helyzete, a rend és biztonság, a szabályozás végrehajtása, valamint a polgári és büntető igazságszolgáltatás.
Az alkotmányjogász hangsúlyozta, hazánk jogrendszere részletesen szabályozza azokat a területeket (lásd a keretes írást), amelyeket a WJP a jogállamiság értékelése során vizsgál.