Vita a szivárványkoalícióban
Arra a felvetésre, hogy az alakuló ülésen részt vett Magyar Péter, a Tisztelet és Szabadság Párt elnöke, a frakcióvezető emlékeztetett: a legutóbbi ülésen Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke vett részt pártelnöként. Szentkirályi Alexandra szerint Magyar Péter azért volt jelen a pénteki ülésen, mert felügyelnie kellett a tíz tiszás képviselőt, hogy a paktumból, ami a szivárványkoalícióban megköttetett, senki ne szavazzon ki.
Úgy vélte, a szivárványkoalíció tagjai között még a pozíciókon folyik a vita, de igazából az egymás tenyerébe csapás már megtörtént, és Magyar Péternek fontos, hogy a képviselői tartsák ezt a megbeszélt vonalat.
A beszélgetésben szóba került, hogy a nyáron a hírek szerint egyeztetett Karácsony Gergely főpolgármester, Magyar Péter, Vitézy Dávid és Kovács Gergely (MKKP).
Szentkirályi Alexandra megjegyezte: ezekre a megbeszélésekre a Fidesz mint a legtöbb budapesti által támogatott párt nem volt meghívva, és az ott elhangzottakról sem mondott senki semmit.
Az ajtók mögötti titkos tárgyalások vették át Budapesten a főszerepet, ami arról szól, kinek mi jut, ahelyett, hogy érdemi munka lenne, a budapestiek ügyei haladnának előre
– emelte ki.
A főpolgármester jogköreiről szólva Szentkirályi Alexandra azt mondta, a Fidesz álláspontja is az, hogy Karácsony Gergelynél nagyon sok olyan jogkör van, ami 2019 előtt sem volt szokványos, és az elmúlt ciklusban a főpolgármester rengeteg jogosítványt ragadott magához, amivel kiüresítette a közgyűlés szerepét. Úgy vélte, ebben a kérdésben elmozdulást kell látni a következő közgyűlésig, hogy a képviselőknek és ezen keresztül a budapestieknek nagyobb beleszólása legyen a főváros ügyeibe.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!