Milyen ellenzéki szerepre fognak törekedni a következő öt évben?
A budapestieket a városvezetés magára hagyta, az ügyeikkel nem foglalkozik senki. Jól bizonyítja ezt az is, hogy a főpolgármester a legnagyobb, legtöbb szavazatot kapó frakciót, minket, egyetlenegyszer sem keresett meg a választás óta. Több százezer budapestit figyelmen kívül hagyott. Az újdonsült szivárványkoalíciót csak a pozíciók leosztása érdekli. Ellenben ránk a budapestiek számíthatnak. Mi itt vagyunk és maradunk is, minden budapesti megtalál minket, akikről Karácsonyék tudomást sem akarnak venni.

Melyek ezek a konkrét javaslatok, amivel készülnek az elkövetkezendő időszakban?
Több olyan terület is van Budapesten, ami azonnali cselekvést igényel. Ilyen a hajléktalanság, amit a Fideszen kívül a rendszerváltozás óta soha nem tudtak kezelni, de említhetném a köztisztaság és a közbiztonság problémáit is. A hajléktalanságot empátiával, de rendpárti szemlélettel kell kezelni. Azt nem tolerálhatjuk, hogy a hajléktalanok a közlekedési eszközökön, köztereken, parkokban, megállókban sajátítják ki és teszik használhatatlanná a köztereinket. Ennek érdekében át kell alakítani és fejleszteni kell az ellátórendszert. Közbiztonság terén szintén van feladat, például a Karácsony Gergely által 32 ezerről 2200-ra csökkentett rendőrségi és fővárosi járőrözési óra visszaállítását fogom javasolni. Legalább ilyen fontos terület még a közlekedés, a levegőminőség kérdése, a kötöttpályás közlekedés fejlesztése és a csak általunk képviselt P+R parkolók építése is.
A hajléktalanokkal kapcsolatos javaslatát kifejtené kicsit bővebben?
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes nemrég a Magyar Nemzetnek is elismerte, hogy nem tudják, hány hajléktalan van a fővárosban. Ez megdöbbentő, úgy, hogy ez a főváros egyik legnagyobb problémája. Innen kell kezdeni. Mélyebb ismeretek nélkül nem lehet hatékony döntéseket hozni. Hogyan akarunk úgy férőhelybővítésről, átalakításokról dönteni, hogy még azt sem tudjuk, hány hajléktalannak kell segíteni? Radikális változásra van szükség a fővárosi hajléktalanság kezelésében.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!