Az árnyék-külügyminiszter is Újbudán talált menedéket
Szintén a XI. kerületi adózók pénzéből él Rónai Sándor, a DK egykori európai parlamenti képviselője, aki az árnyékkormány külügyminisztere volt. Rónai Sándor a DK csúfos júniusi veresége után nem jutott újabb EP-mandátumhoz, ezért László Imre polgármester kabinetjében kapott helyet. A Gyurcsány-párt árnyék-külügyminisztereként is tevékenykedő Rónai korábban egyenesen azzal büszkélkedett, hogy az autópálya-koncessziók ügyében az ő kezdeményezésére indult eljárás hazánk ellen, amitől pedig saját bevallása szerint is a források visszatartását várja. A politikusnak emellett saját bevallása szerint sincs semmilyen újbudai kötődése. A DK hivatalos oldalán fellelhető bemutatkozója szerint Rónai a Demokratikus Koalíció alapító tagja és választókerületi elnöke Dunakeszin, ahol feleségével és kislányával él.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!