A közösségi médiában megjelent hírek alapján, miszerint álrendőrök bírságolnak Budapesten, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitánysága csalás vétség gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen – közölte a rendőrség. A történet szereplője – egy budapesti férfi – szerint 2024. december 9-én 9 óra körül egy XX. kerületi pékség parkolójában rendőri jellegű formaruhát és jelvényt viselő ismeretlenek hatvanezer forintot kértek és vettek át tőle egy piros lámpán történt áthajtás miatt.
Az esetre, amelyre az állítólagos sértett élettársa hívta fel a figyelmet egy közösségi médiában közzétett bejegyzéssel, több sajtóorgánum és a kerületi rendőrkapitányság nyomozói is felfigyeltek, és a történtek tisztázása érdekében nyomozást rendeltek el. A nő jóhiszeműen, figyelemfelhívás céljából írta ki a történetet, amelyről az élettársa számolt be neki. A férfi élettársa lelkiismeretesen elmondott mindent a rendőröknek, amit a párjától tudott, a „sértett” azonban már egészen más történetről számolt be.
További Belföld híreink
A férfi a rendőröknek bevallotta, hogy a nőnek előadott történetet csak kitalálta; nem hajtott át a tilos jelzésen, rendőrök sem állították meg, és nem vették el tőle hatvanezer forintját. Egyszerűen nem tudott mentséget találni arra, hogy miért költött el ennyit a közös pénzükből, és ezzel a történettel a hiányt az álrendőrökre fogta.
A férfi elmondta, hogy semmilyen bűncselekményt nem követtek el a sérelmére, az esettel kapcsolatban pedig a sajnálatát fejezte ki, melyet a teljes tényfeltárással próbált meg orvosolni.
Közben kiderült, nem csak álrendőrökről terjednek a hírek mostanában. A napokban derült ki, hogy több megyei kórházban is álorvos tevékenykedett.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Sorsdöntő év lesz 2026
Éves mérleget vont a kormány és a Tisza idei teljesítményéről a Nézőpont elemzője.

Sok tízmilliárdos állami támogatás jutott Budapestnek
A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője áttekintette, mi mindennel bővült a főváros a kormány segítségével.

Tovább járja az országot a Zebra
A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Rengeteg bűncselekménygyanús ügyben merült fel Ruszin-Szendi Romulusz neve
Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Sorsdöntő év lesz 2026
Éves mérleget vont a kormány és a Tisza idei teljesítményéről a Nézőpont elemzője.

Sok tízmilliárdos állami támogatás jutott Budapestnek
A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője áttekintette, mi mindennel bővült a főváros a kormány segítségével.

Tovább járja az országot a Zebra
A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Rengeteg bűncselekménygyanús ügyben merült fel Ruszin-Szendi Romulusz neve
Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!