Sajtóhírek szerint összesen négy jelölt adta be a pályázatát a Demokratikus Koalíció januári tisztújításához, miszerint szívesen vezetnék a jövőben a pártot Gyurcsány Ferenc helyett. Korábban a szervezet egyik fiatal politikusa bírálta élesen a pártelnököt, azonban úgy tűnik, hogy többen is lehetnek a DK-n belül az elégedetlenek táborában – írja az Index.
A Demokratikus Koalíció januárban tartja a következő tisztújítását, és a jelek arra mutatnak, hogy akár izgalmas versenyfutás is kialakulhat az elnöki pozícióért.
A párt józsefvárosi szervezetének vezetője, Abd El Rahim Ali egy Facebookra feltöltött videóban kritizálta Gyurcsányt, egyúttal bejelentve, hogy elindul a DK elnöki székéért.
Igazi, rendes baloldalra van szükségünk. Szembe kell fordulnunk a múlttal! Lehet Ferivel menni a Minecraftba építgetni, meg lehet jönni feltámasztani a baloldalt
– fogalmazott kritikusan az egyiptomi felmenőkkel rendelkező politikus.
Úgy tűnik azonban, hogy nem csak ő lesz az egyetlen kihívó, az ATV információi szerint rajta kívül még hárman elindulnak a pártvezetői tisztségért. Ez tehát azt jelentené, hogy Gyurcsány Ferenccel együtt összesen öten versenyezhetnek majd az elnöki pozícióért januárban a DK tisztújításán.
Gy. Németh Erzsébet, a párt képviselője korábban a lapunk kérdésére válaszolva nem kívánta kommentálni Abd El Rahim Ali, a Demokratikus Koalíció józsefvárosi elnökének ténykedését, aki a hétvégén hívta ki Gyurcsány Ferencet a párt soros elnökválasztásán. Sajtóhírek szerint a pártban jelenleg is tart a benyújtott pályázatok elbírálása.