Ma van a téli napforduló, rengeteg babona és népszokás kötődik hozzá

Jósolni is szoktak ilyenkor.

Forrás: Cultura, Acanum, Instagram, Magyar Nemzet2024. 12. 21. 7:00
illusztráció Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Régen ez idő tájt gyümölcsökkel teli tányérokat tettek az asztalokra, hogy a következő év is bővelkedjen gyümölcsökben.

Beszámolnak arról is, hogy a görögök ilyenkor Dionüszoszt, a bor istenét ünnepelték, aki Zeusz és Szemelé fia volt. Állítólag a görög drámának ezzel ágyaztak meg, ugyanis a tiszteletére misztériumjátékokat rendeztek. 

A rómaiak december 17-én a Saturnaliát ünnepelték, Saturnus isten tiszteletére. Ilyenkor az úr és a szolga szerepet cserélt, az emberek megajándékozták egymást.

December 21. egyébként Tamás napja, ilyenkor a lányok próbáltak különböző jóslásokkal többet megtudni a jövendőbelijükről – ezt már az Arcanum fejtegeti. Emellett volt, ahol mézet szenteltek, máshol inkább disznót vágtak. A régiek úgy tartották, az állat leölésével az óesztendőt is búcsúztatták. A disznó háját tamáshájnak is neveztek, annak ráadásul gyógyhatást tulajdonítottak. A disznó sózott vérét eltették, mert úgy tartották, hogy az alkalmas a köszvény gyógyítására.

Egyébként a disznó májából is vontak le következtetéseket. Ha az nagy volt, arra számítottak, hogy különösen hideg lesz a karácsony. De ez nem az ország minden területén volt így. Göcsejben azt tartották, hogy ha valaki ilyenkor disznót vág, minden évben le kell vágnia egy háziállatot, különben Tamás megöli valamelyik jószágát. 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.