Pénteken értesültek a 24 éve eltűnt Till Tamás szülei arról, hogy másodfokon is helybenhagyták a Kecskeméti Járásbíróság korábbi döntését, amely szerint a fiuk meggyilkolásával gyanúsított F. János letartóztatásban marad.
Reagáltak a bíróság ítéletére Till Tamás szülei
December 5-én temették el Till Tamást, de ezzel az ügynek nincs vége.

Erre azt reagálták pénteken a Baonnak, hogy a hír némi megnyugvást hozott számukra, de az évek óta hordozott fájdalmat nem enyhíti. Az idei karácsony nekik egy kicsit más volt, mint az elmúlt huszonhárom. A különös kegyetlenséggel meggyilkolt fiú édesanyja, Tillné Vörös Katalin azt mondta, annyiban más az életük, hogy most már tudják, hol van a fiuk sírja, és ki tudnak menni hozzá.
De ez nem hozza vissza őt. Soha nem fog hazajönni
További Belföld híreink
– fűzte hozzá, amire a férje, Till Mátyás úgy reagált, kimondhatatlanul nagy ürességet éreznek. Till Tamás július 19-én töltené be a harminchatot, ha nem gyilkolták volna meg különös kegyetlenséggel 2000. május 28-án. A fiúról 24 évig semmi hír nem érkezett, mígnem a rendőrség júniusban kezdett újra nyomozni az ügyében, miután valaki vádalku reményében elárulta a rendőröknek, hogy hol van a fiú holtteste. Közben rengeteg fejlemény volt, ezt itt részletesen is kifejtettük.
Tavaly nyáron meg is találták a fiú földi maradványait, azokat december 5-én temették el.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ukrán kommunista költőnő szobrát avatták fel Hódmezővásárhelyen a kommunizmus áldozatainak emléknapján
Márki-Zay Péter bizonyította ukránpártiságát.

Orbán Viktor: Emlékezünk
2000 óta február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja.

Újabb lépéseket tett a kormány a magyarok védelme érdekében + videó
Megalakult az egyeztető törzs.

Különleges emlék Wittner Mária hagyatékából
Nem mindennapi ajándékot kapott Vitéz Bogyay Elemér 1956-os szabadságharcostól Kocsondi Márk budafok-tétényi képviselő a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ukrán kommunista költőnő szobrát avatták fel Hódmezővásárhelyen a kommunizmus áldozatainak emléknapján
Márki-Zay Péter bizonyította ukránpártiságát.

Orbán Viktor: Emlékezünk
2000 óta február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja.

Újabb lépéseket tett a kormány a magyarok védelme érdekében + videó
Megalakult az egyeztető törzs.

Különleges emlék Wittner Mária hagyatékából
Nem mindennapi ajándékot kapott Vitéz Bogyay Elemér 1956-os szabadságharcostól Kocsondi Márk budafok-tétényi képviselő a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!