„Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Sándor Mária, Vona Gábor, Karácsony Gergely, Márki-Zay, majd Magyar Péter – ők az egykori és jelenlegi magyar ellenzéki politika színe-java, akikben több közös van, mint gondolnánk. A felsorolt szereplők mind voltak már a kikiáltott megmentői, messiásai a hazai baloldalnak, akikről legalább egy ellenzéki közvélemény-kutató megpróbálta bebizonyítani, hogy le tudja és le is fogja győzni a Fideszt” – olvasható Tóth Eriknek, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatójának a Mandineren megjelent írásában.
Vágyvezérelt felmérésekkel hoznák helyzetbe Magyar Pétert a baloldali kutatók
A Tisza Párt elnöke díszes balliberális táborhoz csatlakozott.

Szerinte ezek a kutatások sem a köz, sem a szakma érdekeit nem szolgálták, ellenben növelték a felmérések készítőivel szembeni bizalmatlanságot generális értelemben is. A szakértő leszögezte, hogy ezeknek a kutatásoknak a fő funkciója egyrészről a reményárulás volt, másrészről pedig a jobboldali politikai tábor elbizonytalanítása. Emlékeztetett, hogy ezen a héten a Závecz Research, azt megelőzően a Medián bizonygatta, hogy vezet a Tisza Párt, bár pechükre a Publicus is véletlenül erre a megállapításra jutott, ami a történelmi előzmények ismeretében inkább baljós előjel.
2010 és 2022 között is ez volt a helyzet: a baloldali think tank-hálózat bizakodott, már-már előre elkezdte leosztani az ellenzéki összefogás győzelmét vizionáló kutatások hatására azokat a portfóliókat, amelyeket kiszemeltek maguknak
– tette hozzá Tóth Erik.
A Publicusra utalva emlékeztetett, hogy a legutóbbi országgyűlési választások előtt fej fej melletti ellenzéki és kormánypárti támogatottságot tippeltek, azonban az óriási tévedés ellenére azóta is vígan ontják magukból az adatokat, vidám pillanatokat okozva ezzel magyarok sokaságának.
További Belföld híreink
A jelenlegi politikai viszonyok kapcsán a szakértő úgy vélekedett, hogy a Tisza Párt és Magyar Péter gyorsan beilleszkedett a baloldali atmoszférába, botrányt botrányra halmoz, politikai céljai érdekében feladta a saját családját, verbálisan bántalmazott sok millió magyar szavazót, agyhalottnak és Soros-ügynöknek nevezte párttársait, betagozódott a néppártba, és zokszó nélkül végignézte, ahogy Manfred Weber koalíciót kötött az EP másik két, háborút támogató baloldali frakciójával.
Azonban nemcsak Magyar találta meg a helyét egy szempillantás alatt, de a baloldali megmondóemberek és közvélemény-kutatók is hasonló sebességgel szerettek bele
– fogalmazott a szakértő, aki szerint a kutatók azért közölnek olyan adatokat, amely a Tisza Párt vezetését mutatja, mert azt akarják elérni, hogy egy baloldali gyűjtőpárt épüljön fel 2026-ra.
További Belföld híreink
Mint jelezte, az eltúlzott reményárulást a baloldali kutatók is megérezték: az adatok publikálása után hirtelen fontosnak tartották azt, hogy felhívják a figyelmet az eltérő bázisokon mért eredményekre, a jobboldali szimpatizánsok kisebb aktivitására és számos olyan tényezőre, amelyek együttes hatására hirtelen fordult a kocka, legalábbis náluk.
A 2026-os országgyűlési választástól több mint 16 hónapnyi távolságra vagyunk, így most tét nélkül lehet publikálni bármit, maximum az egyes kutatócégek egymásnak ellentmondó adatai okoznak némi kellemetlenséget a közvélemény számára
– alkotott véleményt a szakértő, aki szerint a túlzsúfolt balliberális pártstruktúrát egy szereplőre redukálni akarók most komolyabb kockázat nélkül tudnak támadásba lendülni.
A sajtóhírek szerint ezúttal intézményesített együttműködés keretein belül dolgoznak össze – egyébként titokban – a baloldali kutatócégek. Azért sem elképzelhetetlen a tudatos manipuláció, mert a közvélemény-kutatások sokszínűsége itthon is bőven ad teret az eltérő értelmezési lehetőségekre, magyarán arra, hogy mindig legyen mivel takaróznia azoknak, akik pontatlanul mérnek
– fogalmazott Tóth Erik.
Ezért sem meglepő, hogy a tégláról téglára építkező Tisza Párt nem méretteti meg magát a jövő év elején esedékes időközi választáson, hiába »vezet« a baloldali felmérésekben. Éppen ellenkezőleg, ezzel kerül minden a helyére: Mesterházy, Bajnai, de Márki-Zay sem vezetett sohasem, ahogy most a Századvég, a Nézőpont Intézet és a többi megbízható kutatóintézetnél sem vezet a Tisza
– tette hozzá.
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Molnár Péter)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kontraproduktív hangulatkeltés az MTA-ban
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.

Késett a busz vagy a vonat? Így kérheti a kártérítést
Rengeteg fejlesztéssel kezdte meg a MÁV a közösségi közlekedés új korszakát.

A CIA-közeli amerikai alapítvány is támogatta a Helsinki Bizottságot
Az Európai Bizottság is bőkezű volt.

Sulyok Tamás visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gólyák követtek el tömeggyilkosságot Szentesen

Itt az orosz bejelentés a világháborúról

Horoszkóp: aranykorszak kezdődik júniusban, de vajon téged is érint?

Ítéletet mondott Magyarországról a Moody's

A világ egyik szupervulkánja ébredezik: „Káoszba taszíthatja a bolygót!”

Több millió ember élete kerülhet veszélybe, Németország eszkalálhat

Küszöbön a világháború, így készül Oroszország

A Fradi ismét döntős a Bajnokok Ligájában!

A Fradi a frászt hozta a szurkolóira a Bajnokok Ligája elődöntőjében

Itt az újabb Kollár Kinga-botrány

Itt a bejelentés, nem lesz béke

Fegyverropogás törte meg az egyik nagyvárosunk csendjét
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kontraproduktív hangulatkeltés az MTA-ban
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.

Késett a busz vagy a vonat? Így kérheti a kártérítést
Rengeteg fejlesztéssel kezdte meg a MÁV a közösségi közlekedés új korszakát.

A CIA-közeli amerikai alapítvány is támogatta a Helsinki Bizottságot
Az Európai Bizottság is bőkezű volt.

Sulyok Tamás visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt.