Megtudta a jelenleg Moldáviában tartózkodó férfi, hogy mivel gyanúsítják, ezért elektronikus úton megbízott egy budapesti ügyvédi irodát, hogy képviselje – írja a Bors. A lap információi szerint a kiutasított embercsempész
külön, kézzel írt nyilatkozatot is eljuttatott az ügyvédi irodához, amelyben büntetőjogi felelőssége tudatában leírta, hogy kiutasítása óta nem hagyta el Moldáviát, jelenleg is ott tartózkodik.
A Bors megtudta azt is, hogy a balesetet okozó kocsiban megtaláltak egy telefont. Kiderült róla, hogy nincs köze a kiutasított embercsempészhez, a készüléket kizárólag a testvére használta.
A lap úgy értesült, hogy a gépkocsiban egy női táskát is találtak okmányokkal és olyan dokumentumokkal, amelyekből nyilvánvalónak látszik, hogy a táska a kiutasított embercsempész testvérének élettársáé.
Információk jutottak el a laphoz azzal kapcsolatban is, hogy két olyan szállodában, ahol korábban tartózkodtak, fényképek alapján a kiutasított embercsempész testvérét és élettársát ismerték fel az alkalmazottak és más vendégek.
A bizonyítékok fényében határozottan kijelenthető, hogy a nagy felháborodást keltő balesetet nem a kiutasított embercsempész, hanem a testvére okozta.
A Magyar Nemzet már beszámolt arról, hogy a hétvégén egy rendőrök elől menekülő Audi S8-as egy piros lámpa miatt álló autónak ütközött, amelyben heten, köztük gyerekek sérültek meg. A baleset okozója elmenekült a helyszínről. A BRFK közlekedésrendészeti főosztálya elfogatóparancsot adott ki az Audit az akkor rendelkezésre álló adatok szerint vezető férfi ellen. Megállapították, hogy a körözött moldáv állampolgár kiutasítás hatálya alatt áll, a nyomozás adatai szerint
a baleset időpontjában és jelenleg is Moldovában tartózkodik.
Az eljárás újabb adatai szerint a balesetet az eddig keresett férfira a megszólalásig hasonlító bátyja okozhatta, aki testvére adatait használva jelentkezett be egy fővárosi szállodába a balesetet megelőzően. A rendelkezésre álló információk ellenére Magyar Péter továbbra is azt az álhírt terjeszti, hogy az embercsempészés miatt kiutasított férfi okozta a balesetet.