Vádat emeltek egy szegedi férfival szemben, aki felesége halálát eltitkolva, egy évig jogosulatlanul vette fel az ápolása után járó díjakat – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t. Saághy Flóra közölte, a férfit nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolják.
A kormányhivatal a férfi részére felesége ápolása miatt 2022 májusában állapított meg ápolási díjat. A hivatal a határozatában arról is tájékoztatta a vádlottat, hogy minden a támogatás megszűnésére okot adó körülményről – így az ápolt személy elhalálozásáról – értesítenie kell a folyósító szervet.
A vádlott felesége 2022 novemberében elhunyt, ennek ellenére a férfi ezt nem jelentette be a hatóságnak, hanem egy éven keresztül felvette a havonta a számlájára folyósított díjakat, mintegy egymillió forintot.
Azt, hogy a férfi jogosulatlanul veszi igénybe a támogatást, a hatóság egy tavaly, hivatalból végzett ellenőrzés során fedezte fel és a vádlottat az összeg visszafizetésére kötelezte, amelyet a férfi megkezdett – tudatta a szóvivő.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nem tetszenek a különadók Magyar Péter új globalista emberének
A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

Orbán Viktor: Köszönöm, Miskolc!
„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

A Tisza bevallotta, hogy háborúba vinné Magyarországot
Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

Nem jött be Magyar Péter számítása, Orbán Viktor beváltotta az ígéretét
A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nem tetszenek a különadók Magyar Péter új globalista emberének
A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

Orbán Viktor: Köszönöm, Miskolc!
„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

A Tisza bevallotta, hogy háborúba vinné Magyarországot
Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

Nem jött be Magyar Péter számítása, Orbán Viktor beváltotta az ígéretét
A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!