Fővárosi számlagyár: dagad a botrány, a szálak a Városháza irányába vezetnek

Egyre dagad a Gyurcsány-korszakot idéző nagy baloldali korrupciós botrány, a túlárazott Lánchíd-felújításhoz köthető fővárosi számlagyár ügye. A közelmúltban újabb gyanúsítottat hallgatott ki a nyomozó hatóság, amely súlyos bűncselekmények miatt folytat eljárást, a szálak pedig a Városháza irányába vezetnek. Érdemes mindehhez felidézni: Bajnai Gordon volt miniszterelnök „régi harcostársa”, egy, a baloldali körökben otthonosan mozgó üzletember már 2021-ben arra utalt, hogy a Lánchíd felújítása a korrupció miatt drágult meg.

2025. 01. 29. 13:37
Fotó: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemcsak a napokban újra reflektorfénybe került úgynevezett jutalékos rendszer miatt van oka a magyarázkodásra a fővárosi baloldalnak, több más, hozzájuk kötődő botrány is kiderült az utóbbi években. Az egyikben éppen a minap történt fontos fejlemény, mivel egy új gyanúsítottat hallgatott ki a nyomozó hatóság a fővárosi számlagyárként, illetve Lánchíd-botrányként elhíresült bűnügyben.

NAV-razzia egy exügyvédnél

Ami az előzményeket illeti: minden azzal kezdődött, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2023 novemberében üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanújával őrizetbe vette a praxisától korábban eltiltott exügyvédet, Vig Mórt, miután a férfi belebukott egy sok száz milliós számlagyárba. A NAV nyomozói az ügyben összesen 33 helyszínre szálltak ki – két kábítószer- és pénzkereső kutyát is bevetve –, majd dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint rengeteg készpénzt foglaltak le. A számlagyáras ügynek az új gyanúsítottal együtt öt érintettje van.

Kiszállt a hatóság az A-Hídhoz is

Az sem mellékes, hogy az eljárás keretében házkutatást tartottak a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-nél is. Ez nem volt véletlen, hiszen a jelenleg bűnügyi felügyeletben lévő Vig Mórhoz kapcsolható botrány a túlárazott Lánchíd-felújításhoz vezethető vissza. A szövevényes ügy szálai 2019 őszéig nyúlnak, amikor a balliberális koalíció Karácsony Gergely főpolgármesterré választása után átvette az irányítást Budapesten. Karácsonyék a váltás után megfúrták a Tarlós Istvánék által a Lánchíd felújítására kedvező feltételekkel kötött tendert és új közbeszerzési eljárást írtak ki. A pályázaton az előző városvezetés alatt is befutó A-Híd Zrt. lett a győztes, csakhogy furcsa módon ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. Ide tartozik, hogy majdnem hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós idején zajló tenderhez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

Továbbutalhatták a Lánchíd-pénzeket

Később az is kiderült, hogy 2020 novembere és 2022 júliusa között a Karácsony-időszakban az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt az exügyvéd cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették. Miután Vig Mórt 2022 januárjában eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától, bevontak egy másik ügyvédet az ügyletekbe, aki a saját ügyvédi letéti számlájára utalta a Sunstrike Hungary Kft.-hez érkező maradék összeget, majd onnan információink szerint mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben.

Kipakolt egy bennfentes

Az ügyben fontos fejlemény a legújabb gyanúsításon kívül az is, hogy hónapokkal ezelőtt egy ismeretlen személy levelet küldött az egykori elszámoltatási kormánybiztosnak, Budai Gyulának. A levélben az szerepelt, hogy Vig Mór a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájába járt „elszámolni” a Lánchíd-beruházásból kiszivattyúzott, majd készpénz formájában felvett összegekkel. Az „elszámolás” a levélíró szerint a vállalkozás vezetője és az exügyvéd között zajlott. Budai szerint ráadásul a biztonsági cég rokoni szálak miatt kapcsolatban áll a felújítást végző A-Híd Zrt.-vel. Ám ami még gyanúsabbá teszi az egész történetet, hogy a levélíró úgy tudja: a hídpénzből jelentős összegek kerültek a fővárosi baloldalhoz.

Budai mindezek után feljelentést tett, a Nemzeti Nyomozó Iroda pedig hivatali vesztegetés gyanújával elrendelte a nyomozást. Az ügyet a rendőrség végül átadta a számlagyárügyben Vig Mór és társai ellen 2023 óta költségvetési csalás gyanújával nyomozó NAV-nak.

Bajnai harcostársa előre megmondta, hogy ez lesz

Végül érdemes felidézni egy beszélgetésrészletet a fővárosi gyanús ingatlanügyeket megvilágító úgynevezett Városháza-gate titokban készült hangfelvételeiből. Ezen egy, a baloldali körökben otthonosan mozgó üzletember éppen a Lánchíd-beruházásról beszélt. A férfi, akit Bajnai Gordon volt miniszterelnök saját „régi harcostársaként” emlegetett, leginkább a korrupcióval magyarázta azt, hogy a Karácsony Gergely-féle városvezetés színre lépése után miért drágult meg ötmilliárd forinttal a Lánchíd felújítása és miért csökkent az árért elvégzendő munka. De idézzük szó szerint, mit is mondott pontosan Bajnai „régi harcostársa”!

A férfi és beszélgetőtársa 2021 nyarán cseréltek eszmét. Az üzletember a fővárosra utalva úgy fogalmazott: „El vannak foglalva ezzel a Lánchíd meg Blaha Lujza tér, meg ezek körüli fosztogatással meg osztogatással stb., stb.” A beszélgetőpartner meglepődve kérdezett vissza, hogy „ebből ki lehet venni pénzt?” Erre Bajnai Gordon „régi harcostársa” a Lánchídra célozva úgy reagált: „Hát ötmilliárddal megdrágult, és kisebb a tartalma.” „Ugyanez a Blaha Lujza tér, egyharmaddal megdrágult és kisebb a tartalma.”

Az üzletember szavait tulajdonképpen csak egyféleképpen lehet értelmezni: szerinte a Lánchíd – akárcsak a Blaha Lujza tér – felújítását szándékosan túlárazták azért, hogy a többletből visszaoszthassanak pénzeket. Vagyis Bajnai Gordon „harcostársa” korrupciós összegek előteremtésének szándékával magyarázta a botrányos beruházásokat.

Borítókép: Karácsony Gergely és Bajnai Gordon (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.