Hatalmas telekügyletre készül a Karácsony Gergely vezette főváros, a csődközeli helyzetben lévő önkormányzat szeretné megvenni a nemzetközi befektetők elől Rákosrendező százhektáros területét. A terv a Mandiner minapi cikke szerint két ok miatt érdekes. Egyrészt Karácsonynak öt év sem volt elég egy ennél jóval szerényebb beruházásra: arra, hogy parkot alakítson ki a Városháza épülete mellett. Másrészt a lap szerint a nagy rákosrendezői ingatlanüzletben nem más segíthet Karácsonynak, mint a volt baloldali miniszterelnök, Bajnai Gordon.
Kísért a múlt
A Városháza épületének említése és Bajnai neve együtt ugyanakkor a közelmúlt szerteágazó fővárosi korrupciós és ingatlanbotrányát is felidézik. A szövevényes ügyhalmaz első elemével, amelyet azóta csak Városháza-gate néven emleget a közvélemény, 2021 őszén ismerkedhetett meg a nyilvánosság. Az Indexen akkor jelent meg egy cikk, hogy a főváros el akarja adni a Városházát. Karácsony mindent tagadott, ám nem telt el sok idő, és egymást követték a leleplező cikkek, titokban rögzített hangfelvételek. Utóbbiakból – melyeket a sok más visszaélésre rámutató Anonymous álarcos alak tette közzé – és más, nyilvánosságra hozott információkból az a kép rajzolódott ki, hogy a Budapest szívében elhelyezkedő Városháza épületét többmilliárdos „jutalékért” cserébe akarták értékesíteni. A jutalék itt kenőpénzt jelenthetett.
A rögzített beszélgetések ráadásul arról is árulkodtak, hogy a fővárosban a Városháza eladási tervén túl az ingatlanértékesítésekre szakosodva jól behatárolható kör korrupciós rendszert működtetett.