A Rákosrendező helyreállítása körül kialakult helyzet annyira uralja a közbeszédet, hogy elfelejtődött az, hogy milyen sorsa van egy másik elhanyagolt budapesti területnek. Ez a III. kerületi Mocsárosdűlő, amelynek helyzete jól mutatja, hogy mire lehet számítani Karácsony Gergelytől és a várost vezető baloldali szivárványkoalíciótól.
Mocsárosdűlő sorsa megmutatja mire számíthatunk Karácsonyéktól Rákosrendezőn
A terület sorsát a szöcskék változtatták meg.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/i1hE7yJC6QxdghkF1vVXlzVMR5vp_xMiqzge8-WEGPA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNzcxNTdhM2MxYjRkNTY4OWU0Y2JkYmRmZjQzZTM5.jpg)
Az óbudai Mocsárosdűlő-ügy már több mint négy éve tart és most hétfőn, a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottsági ülésén újabb, szomorú fejezetéhez ért. A százhektáros III. kerületi terület ügye régóta egy helyben topog és kísértetiesen hasonlít Rákosrendező ügyéhez – írja az Origo.
Mocsárosdűlőt beépítenék
Még 2020-ban Karácsony Gergely pártársával, Szabó Tímeával azt harsogták, hogy „megvédik” az óbudai Mocsárosdűlőt, mint Buda egyik utolsó egybefüggő zöldterületét, és hetven százalékkal csökkentették a terület beépíthetőségét. Karácsony Gergely a döntést csupán vádaskodással indokolta, azt állította, hogy Demszky Gábor és Tarlós István városvezetése alatt szándék volt ennek a területnek a beépítésére, Tarlós István azonban azonnal cáfolta ezt. A volt főpolgármester elmondta: az értékesítéséről nem született közgyűlési határozat, de még csak előterjesztés sem.
Tarlós István azonban jelezte: Karácsonyék viszont tárgyaltak befektetőkkel a terület értékesítése céljából.
Ezt támasztja alá az a 2021-ben, – közvetlenül a Városháza-botrány kirobbanása után – közzétett Anonymus-hangfelvétel, amelyen Barts J. Balázs úgy fogalmaz, hogy Mocsárosdűlővel kapcsolatban az az álláspont, hogy egy része beépülhetne.
Kiss Lacival megvan a deal, hogy itt lehet lakás
– mondja a hangfelvételen Barts J. Balázs. Azóta, ahogy a Magyar Nemzet is beszámolt róla, a kerület polgármestere, Kiss László börtönbe került korrupció miatt.
A Bennfentes megszerezte azokat a tanulmányterveket is, amiket 2020-ban készíttetett a főváros, ebben a tervben három verzió is van a Mocsárosdűlő egy részének beépítésére, és a tanulmány úgy hivatkozik a területre, mint a főváros utolsó, nagy, egybefüggő területére, ahová lakó- és irodafunkciókat is lehet fejleszteni.
Az elmúlt években az óbudai Fidesz-frakció többször is nyílt levélben szólította fel a napjainkban börtönben ülő III. kerületi DK-s polgármestert és Karácsony Gergelyt, hogy Mocsárosdűlő egészére terjesszék ki a védettséget, ez azonban a hétfői bizottsági ülésen elhangzottak szerint a mai napig nem történt meg.
Erre a területre mondta korábban Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze, hogy ez „egy csutkára legelt, ökológiailag sivár gyep, amit nem védünk”.
A szöcskék mindent megváltoztattak
A 2021-ben elfogadott Radó Dezső-terv kiemelt akcióterületté nyilvánította az óbudai Mocsárosdűlőt és annak természetvédelmi célú rehabilitációját, majd 2021 októberében megindult egy társadalmi párbeszéd és a területre megálmodott közpark tervezése. Tavaly februárban aztán a főváros az Európai Parlament Biodiverse City LIFE területalapú természetvédelmi projekt pályázatán 1,4 milliárd forintot nyert a terület revitalizációjára.
Ezért sem lehet meglepő, hogy Vitézy Dávid a hétfői bizottsági ülésen azt kérte, hogy legyen egy áttekintés arról, hogy hol tart ez a projekt, hiszen négy éve tart Mocsárosdűlő tervezése. Ekkor jött a nem várt fordulat, ugyanis a bizottsági ülésen Bardóczi Sándor most azt közölte, hogy
2024-ben felfedeztek Mocsárosdűlő területén egy fokozottan védett szöcskefajt, a tarsza szöcskét, ami miatt korlátozásokat vezetek be a területen,
a fokozottan védett faj egyedeit, valamint élőhelyét veszélyeztető, károsító tevékenység nem végezhető.
A tervezett közpark emiatt okafogyottá vált
– jelentette be az ülésen Bardóczi, aki elmondta, hogy a Főváros az Aquincum régészeti területén képzelik el most már az új közparkot, aminek egyik legfontosabb funkciója lesz, hogy póráz nélkül lehet benne kutyákat sétáltatni majd.
Már semmi sem áll a beépítés útjában
A főváros éppen a korábban tervezett közpark területét nem helyezte védettség alá, mondván maga a pihenőpark funkció biztosítja majd azt a védettséget a területnek, hogy ne lehessen oda építkezni.
A tarsza szöcskék miatt most már semmi sem védi a beépíthető területet attól, hogy megjelenjenek a lehetséges ingatlanfejlesztők, akik az Anonymus-felvételeken beszélgetnek.
Ez azt is jelenti, hogy a tarsza szöcskék és a miattuk történő közpark-áthelyezés igencsak jól jött Karácsonyéknak.
Illegálisan is élnek a területen
Budapest főtájépítésze arról is beszélt a bizottsági ülésen, hogy bár már négy éve tart a társadalmi egyeztetés, EU-s pénzt is nyertek, egyelőre ott tart a folyamat, hogy igyekeznek a területen illegálisan élőket távozásra bírni.
Kiderült, hogy több, jogviszonnyal nem igazolható területhasználó is van a területen: nagy állattartók mellett egy olyan házaspár is, akik már ott születtek a területen.
A szociális munkások már dolgoznak rajta, hogy levonuljanak a területről
– fogalmazott Bardóczi, aki elismerte, hogy a terület még több szempontból is helyreállításra szorul: vannak épületromok, illegális hulladéklerakatok és hajléktalanok is élnek Mocsárosdűlőn.
Ennyi idő elég lett volna
Kőrösi Koppány városfejlesztő az Origónak azt mondta, négy év bőven elég egy társadalmi egyeztetésre.
Rendes, tisztességes koncepciót kellene csinálni és látogató forgalmat generálni a területre. Ha nincs attrakció, mint például egy látogatóközpont vagy egy tanösvény, ha nincs kiépített infrastruktúra, úgy mint mosdó, pelenkázó, akkor nem fognak odamenni az emberek
– mondja a városfejlesztő, aki szerint semmi újdonság nincs abban, ami történik. A szakember emlékeztetett arra is, hogy a Városháza Park zöld oázissá átalakítása, vagy éppen a Margitsziget egyik csücskében megbújó illegális hulladéklerakó ügye sem lendült előre az elmúlt években.
További Belföld híreink
Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/P5PEKWXth3IkrBmtmagCCLPYJsU1vZMW3cHkaR9I8Uk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ExMzhkNTBkODgwODQ5NDI5MmNhZTFmN2M5MjQ5NmEy.jpg)
Megszólalt a család barátja, miután az édesanya a hároméves gyermekével a karján ugrott a vonat elé + videó
A rendőrség emberölés miatt folytat eljárást.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/_dYPAbD5URiRw7qdVWHnAygB9yXrH7kbP-Unw7uDi5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VmZGQ4NzQzNjEyZTRhZDBhMzI0YjU5ZDcxZDVjMTQ5.jpg)
Nézőpont: A Transparency korrupciós indexe fake news!
Felszólítunk mindenkit, hogy ne használja és ne hivatkozzon rá! – írták közösségi oldalukon.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/CUWrvIOOwn4A8sjHKTAJgPY7aX3rIHonsl4AIWwP4X8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkZTVhOGI4Y2RlNjQwZWE5MjEwMGIwODA5MWU1Mzk4.jpg)
Az idei tél leghidegebb reggelére ébredtünk
Mínusz tíz foknál is hidegebbet mértek.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/86Yb4cts1plioNy-90Vh_U3CIIgWQnutCzctIttVCBk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxOThiMGM1MDBjZDQ4ZmFiMjRjODI4MmViN2FmYzdi.jpg)
A királyok székhelyén járt Orbán Viktor
A miniszterelnök és Vitályos Eszter kormányszóvivő Visegrádra látogatott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18280737_auto_resized.jpg)
Miért találkozik Orbán és Weidel Budapesten? Megtudtuk az okokat
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18280440_auto_resized.jpg)
Lépett a rendőrség: hat fő ellen indul eljárás a meggyilkolt japán nő ügyében
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18280467_auto_resized.jpg)
Műtőasztalra került ma reggel Horváth Éva
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18272400_auto_resized.jpg)
Schengen következménye: buszokkal viszik ki márciustól a magyarokat Romániába vásárolni – céget alapítanak a bevásárlóturizmusra
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18276081_auto_resized.jpg)
Aggasztó hasonlóság: Dániel és Balázs sorsára jutottak a Skóciában eltűnt ikrek
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18222279_auto_resized.jpg)
Ez is bekövetkezett: Amerika és Oroszország egyetért Ukrajnáról – Zelenszkij erre nem készült fel
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18277365_auto_resized.jpg)
„Hiába menekülsz!”
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18280437_auto_resized.jpg)
Új mezszponzora van a veszprémi kézilabdaklubnak
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18277536_auto_resized.jpg)
Nem jött ki a matek, közröhej tárgya lett az álcivil önkormányzat
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18281010_auto_resized.jpg)
Miért találkozik Orbán Viktor Alice Weidellel?
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18270162_auto_resized.jpg)
Tüttő Kata nagyon kellemetlen helyzetbe hozta az elvtársait, Magyar és Gyurcsány is idegeskedhet
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18279111_auto_resized.jpg)
Milák Kristóf felfedte a titkát: Csak ezért nem hagytam abba az úszást
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/P5PEKWXth3IkrBmtmagCCLPYJsU1vZMW3cHkaR9I8Uk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ExMzhkNTBkODgwODQ5NDI5MmNhZTFmN2M5MjQ5NmEy.jpg)
Megszólalt a család barátja, miután az édesanya a hároméves gyermekével a karján ugrott a vonat elé + videó
A rendőrség emberölés miatt folytat eljárást.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/_dYPAbD5URiRw7qdVWHnAygB9yXrH7kbP-Unw7uDi5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VmZGQ4NzQzNjEyZTRhZDBhMzI0YjU5ZDcxZDVjMTQ5.jpg)
Nézőpont: A Transparency korrupciós indexe fake news!
Felszólítunk mindenkit, hogy ne használja és ne hivatkozzon rá! – írták közösségi oldalukon.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/CUWrvIOOwn4A8sjHKTAJgPY7aX3rIHonsl4AIWwP4X8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkZTVhOGI4Y2RlNjQwZWE5MjEwMGIwODA5MWU1Mzk4.jpg)
Az idei tél leghidegebb reggelére ébredtünk
Mínusz tíz foknál is hidegebbet mértek.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/86Yb4cts1plioNy-90Vh_U3CIIgWQnutCzctIttVCBk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxOThiMGM1MDBjZDQ4ZmFiMjRjODI4MmViN2FmYzdi.jpg)
A királyok székhelyén járt Orbán Viktor
A miniszterelnök és Vitályos Eszter kormányszóvivő Visegrádra látogatott.