Magyar Péter őrjöngött fővárosi képviselőivel, mert egy beadványt sem képesek normálisan megírni

Deák Dániel szerint a Tisza Párt képviselői minden megmozdulásukkal azt demonstrálják, hogy nem jelentenek kormányképes erőt.

2025. 01. 29. 14:57
POY_4678
Fotó: Polyák Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A kiszivárgó információk szerint Magyar Péter őrjöngött a fővárosi képviselőivel, ugyanis azok még egy beadványt sem voltak képesek helyesen megírni” – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Deák Dániel. 

A XXI. Század Intézet vezetőelemzője felidézte, kedden a főváros bizottsági ülésén még az ellenzéki pártok is leszavazták a Tisza Párt cégvezetői pályázatokról szóló javaslatát, ugyanis az tele volt alapvető hibákkal. 

„Ez nem az első ilyen eset, pár hónapja például a Wikipédián található téves információk alapján adtak be egy beadványt, ami szintén közröhejt váltott ki”

– emlékeztetett.

Deák Dániel szerint a pártelnöknek a mostani eset után annyira elege lett, hogy inkább azt az utasítást adta a képviselőinek, hogy egy műfelháborodás keretében inkább vonuljanak ki az ülésteremből, „ne égessék magukat tovább, hiszen minden megmozdulásukkal azt demonstrálják, hogy a Tisza nem kormányképes erő”. 

„Róluk is ugyanúgy vélekedik, mint az EP-képviselőiről, akiket egy kiszivárgott hangfelvételen egyenesen agyhalottnak nevezett. Kérdés, ezután hogyan tud pártot építeni és kiválasztani 106 egyéni jelöltet, hiszen még az a pár képviselője is teljesen alkalmatlan bármilyen érdemi munkára”

– zárta bejegyzését az elemző.

Amint arról lapunk már korábban is beszámolt, agyhalottaknak, politikailag teljesen alkalmatlannak és beszédképtelennek titulálta saját politikusait Magyar Péter a volt barátnőjének. A szerkesztőségünkhöz eljutott hangfelvételeken Soros-ügynöknek is nevezte az egyik munkatársát a Tisza Párt elnöke.

A Tisza Párt elnöke a saját munkatársait, az EP képviselőjelöltjeit szapulta trágár szavak kíséretében. Az egyik felvételen azon bosszankodott Magyar Péter, hogy a képviselőjelöltje a határozott utasítása ellenére nyilatkozott a sajtónak. Az illetőt agyhalottnak nevezte, és úgy fogalmazott: „Leírtam neki magyarul, hogy nem nyilatkozhat. Én értem, hogy Soros-ügynök és nem tud magyarul…” Majd azt magyarázta, hogy túl jól állnak a kampányban, a jelöltjeik csak árthatnak nekik, ezért jobb, ha meg se szólalnak.

A másik felvételrészletben konkrétan Weisz Viktorról beszélt Magyar a volt barátnőjének. A párt EP-képviselőjelöltjéről azt mondta Magyar, hogy „totál alkalmatlan politikusnak, de fotósnak jó lenne”. Amikor Vogel Evelin megkérdezte a pártelnököt, hogy neki szimpatikus-e Weisz, Magyar úgy felelt: „Egyik se szimpi, olyan tehetségtelen mindegyik.” Aztán kifejti bővebben, hogy nem volt lehetőségük, idejük jobb, alkalmasabb embereket kiválasztani, a jelöltjei semmit nem tettek hozzá a kampányhoz. Vogel felvetésére, hogy hozzátehettek volna valamit a kampányhoz, Magyar ingerülten úgy reagált: „De nem tudnak, mert alkalmatlan mindegyik, beszélni sem tud semelyik. Az egyik az így fogja a mikrofont, és így remeg a csávó, ilyen, ilyen teljesen készen van” – alázta porig a saját képviselőjelöltjét. Majd levonta a következtetést: „Totál antitalentum politikailag mindegyik, és én csinálok mindegyikből EP-képviselőt.”

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Polyák Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.