Jelentős fordulatot vett a Városháza-ügy, amikor magát Bajnai Gordont hallhattuk egy, az Anonymus-maszkos alak által 2021. november 19-én közzétett hangfelvételen. A volt baloldali miniszterelnök szavai megerősítették, hogy a főváros valóban el akarja adni a Városházát. Sőt egy másik hanganyagon arról beszélt, hogy sok a „cápa” Budapest vezetésében, akik amikor megszagolnak egy üzletet, közvetítőként szeretnének részt venni benne, hogy aztán „jutalékot” kérjenek.
Bajnai Gordon, a közbenjáró
A korábbi kormányfő úgy keveredett bele a Városháza-ügybe, hogy régi üzlettársa, az ingatlan eladásán ügyködő Gansperger Gyula elhívta egy, a Városháza eladásáról folytatott megbeszélésre – írja az Index.
Bajnai feltűnése és az erről a megbeszélésről kiszivárgott hangfelvétel azonban nem lehetett teljes meglepetés azok számára, akik addig is követték a Városháza-ügy fejleményeit. A volt baloldali miniszterelnök neve ugyanis már korábban előkerült az ügyben, amikor Gansperger egy hangfelvételen arról beszélt, hogy Bajnai ajánlotta be Karácsony Gergelynek Tordai Csabát és Kiss Ambrust, akik jelentős befolyással bírnak a fővárosnál. Noha a főpolgármester tagadta ezt, Gansperger szavait alátámasztotta, hogy maga Bajnai az egyik hangfelvételen úgy fogalmazott:
– Én nagyon sok embert ismerek ott, aki ott ül. Részük az én kollégám volt a Miniszterelnöki Hivatalban, vagy a kormányban dolgozó emberek voltak. Sokat pedig én ajánlottam oda a tehetségük miatt.
Tordai Csabáról, Karácsony Gergely jogi főtanácsadójáról pedig azt mondta a volt baloldali kormányfő:
– Ő a főtanácsadója a polgármesternek. Ő a miniszterelnöki Hivatalban jogász volt, amikor miniszterelnök voltam. […] Ő egy jogász, de gyakorlatilag két ember üzemelteti ma a Városházát, ő az egyik.
Bajnai egy hangfelvételen azt is mondta, hogy tájékozódott a Városházával kapcsolatban, és olyan valakivel beszélt, aki „jóval fölötte áll” Barts Balázsnak, a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatójának, aki az ingatlaneladások lebonyolítására kijelölt szakember volt.