Még csak január van, de újabb százötven katona tette le az esküt

A területvédelmi tartalékos rendszer további fejlesztése érdekében a toborzás folytatódik.

Forrás: MTI2025. 01. 30. 17:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Százötven szerződéses és tartalékos állt a legnemesebb ügy szolgálatába és tette le ünnepélyes katonai esküjét Salgótarjánban – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, 

a területvédelmi ezredekhez tavaly novemberben bevonult újoncok többsége szerződéses jogviszonyban szolgál tovább a Magyar Honvédségben, a többiek a tartalékos szolgálati formát választották.

A miniszter kiemelte, hogy a tavaly júniusban meghirdetett „Szeretem! Megvédem!” területvédelmi tartalékos toborzó kampány hatására már több mint négyezer új területvédelmi tartalékos katonával bővült a Magyar Honvédség (MH) állománya.

A tízhetes katonai alapkiképzési program során az újoncok egységes követelményrendszer alapján sajátították el a katonai szolgálathoz szükséges ismereteket.

A képzés átfogó felkészítést nyújt, amely nemcsak a katonai pályán való helytálláshoz ad biztos alapokat, hanem fejleszti a fizikai állóképességet, a kitartást és a csapatmunkát is. 

Az első, fizikai felkészülési szakasz után alaki, harcászati, logisztikai, egészségügyi, tereptani és híradó-ismereteket tanultak, valamint lövész alapozó tréningen vettek részt. 

A fokozatosan nehezedő rendszernek köszönhetően a program teljesíthető azok számára is, akik korábban nem rendelkeztek katonai tapasztalattal.

– A képzés rugalmas felépítése lehetőséget biztosít arra is, hogy azok, akik kezdetben nem vállaltak hivatásos katonai szolgálatot, és először tartalékosként szereztek tapasztalatot, később bármikor átléphessenek más szolgálati formába. Ők elkötelezettségük révén végül szerződéses katonaként folytathatják pályafutásukat, és ezzel továbbra is a haza védelmét szolgálják – emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A miniszter megerősítette, hogy a területvédelmi tartalékos rendszer további fejlesztése érdekében a toborzás folytatódik, az MH várja mindazokat, akik csatlakozni szeretnének, hogy egy biztonságosabb jövőt teremtsenek Magyarország számára.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy idén is a magyar haderő fejlesztése áll a középpontban. – A cél, hogy az MH műveleti értéke és hadrafoghatósága a lehető legmagasabbra emelkedjen – mutatott rá a honvédelmi miniszter.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Honvédelem.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.