Rapid délutáni friss – Már bírósági papírja is van Magyar Péternek arról, hogy hazudik + videó

Megszületett a bírósági döntés Kubatov Gábor fideszes pártigazgató és a Tisza elnökének perérben – a Rapid délutáni műsorából ez sem maradhatott ki, amelyben Bácskai Balázs és Kis Ferenc, a Mediaworks főmunkatársai beszéltek az igazságszolgáltatás döntésének írásos dokumentumáról és annak pontos részleteiről. Új közvélemény-kutatásokat is értelmeztek kollégáink, de az újbudai események sem maradtak ki, ahol már az MSZP-tagságát is megszüntették a „cigányozó” képviselőnek.

2025. 01. 31. 17:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két poszt is megjelent a perrel kapcsolatban, amely lényegében ellentétes értelmű. A tiszás politikus szerint ő a nyerő fél, ellenben a Kubatov Gábor által beillesztett bírósági határozatból más derül ki. Az úgy előzménye, hogy az „újbaloldali politikus”  azzal támadott, hogy szerinte volt párja, Vogel Evelin sok pénzt kapott Kubator Gábortól, a Fidesz pártigazgatójától azért, hogy lejárassa őt. Kubatov perre vitte az ügyet, a határozat meg is született, amely szerint Magyar Péter hamisan vádaskodott. A részletes bírói végzés Kubatov Gábor közösségi oldalán látható.

Kollégáink megállapították, hogy Magyar Péternek már papírja van arról, hogy hazudott. Az ítélet szerint bocsánatot kell kérnie a Tisza elnökének Kubatov Gábortól, amelyet több médium oldalán meg kell jelentetnie, de pénzbírságot is kiróttak rá. 

 

Közben a Publicus közvélemény-kutatásából az látott napvilágot, hogy a Tisza vezet, és Fidesz már sehol sincsen. Kollégáink szerint ez egy jól nyomon követhető akciósorozat, ami tavaly óta tart, és vélhetően előre egyeztetett kerekasztal-eredményekről lehet szó.

Többet, bővebben a délutáni Rapidban,  mert naponta kétszer van mit megbeszélni!


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.