Tovább munkálkodnak Sorosék Debrecenben, most lebukott az egyik házi lapjuk

A debreceni portálról Pressman is gondoskodott.

2025. 01. 28. 13:59
Soros György
Soros György Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tűnik, csak látszat, hogy a Debreciner nevű hírportál közösségi finanszírozású, hiszen 

a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány, valamint a demokrata vezetésű amerikai nagykövetség is lelkes támogatója (volt) az internetes felületnek 

– írja az 1693 nevű portál, amely külön cikkben foglalkozik az önmagát függetlennek maszkírozó híroldallal.

A Haon.hu összefoglalója szerint míg Porcsin Zsolt, a debreceni online újság vezetője a kezdetben még azt mondta, a Debreciner lesz az első lokális online újság Magyarországon, amelynek működési költségeit teljes egészében az előfizetők állják, mára kiderült,

hogy a portál személyesen is fogadja a támogatókat a szerkesztőségükben – előre egyeztetett időpontban, a debreceni Baross Gábor utca 16. szám alatt –, ami köztudottan a brüsszeli baloldal és Sorosék által finanszírozott civil szervezetek központja.

Az összeállításból az is kiderül, hogy a Debreciner kiadója az Együtt Debrecenért Egyesület, amelynek elnöke Giczey Péter korábbi SZDSZ-társalapító, képviselőjelölt, aki ezer szállal kötődik a hazai Soros-hálózathoz. Erre a Tűzfalcsoport hívta fel a figyelmet korábban, akkor azt írták, 

Giczey egyike azoknak, akik a Soros-féle Civil Kollégium Alapítvány vezénylése mellett Kunbábonyban évről évre kormányellenes és a nemzeti értékrend ellen kiálló aktivistákat képeznek.

A Debreciner szerkesztőségének munkáját vezeti és a tartalomért felel az a Porcsin Zsolt, aki korábban a megyei napilap, a Napló főszerkesztője volt. Mint írják, Porcsin előszeretettel mutatja be magát a Fidesz vezéráldozatának, azt sejtetve, hogy a pártnak köze van az ő leváltásához. – A valóság viszont az, hogy a Fidesz akkor veszítette el a választást az MSZP-vel szemben, és őt 2002-ben az Inform Média Kft. akkori osztrák tulajdonosa váltotta le a főszerkesztői posztjáról – állítják. 

Ezt követően baloldali propagandablogot írt Basahalom Boulevard majd Vagy.hu néven. 2011-ben megnyerte az MSZP sajtódíját, aztán közszereplésre adta a fejét, 2017-ben az Együtt és Párbeszéd által szervezett budapesti demonstráción szónokolt. Rendszeresen publikált cikkeket a Magyar Narancs online változatában és az Átlátszón is. 

Részt vett a Transparency International oknyomozó újságírói mentorprogramjában, ami szintén a Soros-hálózathoz köthető 

– olvasható az 1693 oldalon.

portál úgy véli, a guruló dollárokért a helyi közvélemény befolyásolása a Debreciner célja, hogy a támogatóik érdekét érvényesítsék. A Debreciner riogató hangulatú cikkek cunamijával indította el a hangulatkeltést az akkumulátorgyárak ellen, és generált egyúttal mesterséges félelmet olvasói körében. Előfordult, hogy egy nap alatt akár 5-6 ilyen hergelő stílusú tartalmat is kiadtak – megkérdőjelezhető színvonalú és hiányos tájékoztatással – írták.

És hogy miként kerül a képbe az amerikai nagykövetség? Ismert, David Pressman leköszönő amerikai nagykövet hazautazása előtt még gyorsan jóváhagyatott több mint tízmillió forintnyi támogatást a Debrecinernek. 

A Magyar Nemzet vekkel ezelőtt megírta, hogy a Soros György által támogatott Hallgatói Hálózat már 2013-ban aktiválta a debreceni sejtjét, akkor a helyi futballultrákkal kerültek összetűzésbe a tervezett új városi stadion kapcsán. Sorosék azóta is kitartóan próbálkoznak a Fidesz fellegvárának számító nagyvárosban, az utóbbi hetekben például újra tüntetéseket szerveznek az épülő akkumulátorgyárak ellen, akik pedig nem kívánnak velük tartani, azokat fenyegetik. 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.