„Jelenleg is több mint száz olyan per van folyamatban Magyarországon, amit azért indítottak szülők, hogy gyermekeik ne kapjanak védőoltást – tájékoztatta azt ATV-t a Magyar Orvosi Kamara (MOK). Kiemelték, a Covid-járvány óta folyamatosan nő azoknak a pereknek a száma, amelyeket főként olyan szülők indítanak, akik szeretnék kivonni a gyermeküket a kötelező védőoltások alól.
Folyamatosak a fenyegetések
A Magyar Orvosi Kamara szerint az oltásellenesek csoportja kicsi, de annál hangosabb. „Száz emberből 92 bízik az oltásokban, nyolc pedig nem, viszont ennek a nyolcnak a hangja hallatszik nagyon” – mondta a kamara titkára. Keczéry Attila arról is beszámolt, hogy az oltásszkeptikus emberek gyakran erőszakosan lépnek fel a háziorvosokkal és gyerekorvosokkal szemben; ebből neki is kijutott, többen megfenyegették, amikor a betegeit Facebookon tájékoztatta egy új, szabadon választható védőoltásról.
„Voltak olyan megátalkodottak, akik személyes Messenger-fiókomra is elkezdtek írogatni olyanokat, hogy kibeleznek, meg fognak lincselni, meg hogy most hagyjam el az országot, mert meg fognak keresni, és emiatt az én »bűnösségem« miatt biztos, hogy elítéltetnek engem” – jelezte.
Hadjáratot a gyermekorvosok ellen
Az oltásellenes lobbi egyik legnagyobb tábora az úgynevezett MAG Népe Mozgalom, amelynek már több mint 28 ezer tagja van, így az oltásellenes és egyéb, modern orvoslást ellenző tevékenység hatalmas tömegekhez tud eljutni.
A szervezet rendszeresen tart előadásokat is, ahol orvosok szólalnak fel a témában, tavaly augusztusban egy programsorozat részeként például az oltásellenes előadások mellett cukorbetegeknek ajánlott méhecskékkel való gyógyításról és a nőgyógyászati szűrővizsgálatok hátrányairól is szó volt.
A csoport vezetői nem csak előadások formájában igyekeznek befolyásolni az arra fogékonyakat. Múlt év tavaszán hadjáratot indítottak a gyermekorvosok ellen, miután azok nem adtak védőoltás alóli felmentést. Botka István büszkén számolt be korábban arról, hogy tömegével indítottak eljárásokat, büntetőfeljelentéseket a gyermekorvosok ellen, a mozgalom vezetője szerint „már nincs olyan nagyobb város az országban, ahol ne lenne legalább egy szülő, aki gyermeke védelme érdekében nem riad vissza akár jogi eljárások megkezdésétől sem, hogy elkerülje a sok esetben szükségtelen, sőt ártalmas kötelező oltásokat”.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a jelenségre reagálva akkor arról beszélt, hogy a védőoltás-ellenes mozgalmak mindig jelen voltak, de egyre aktívabb tevékenységük akár a járványügyi biztonságot is veszélyeztetheti.
„A járvány kialakulásához sok esetben elég, ha csak kismértékben billen fel az átoltottság aránya. Az ilyen jogi eljárások időtartama alatt a gyermekek védőoltása halasztódik, ami tömeges méreteket öltve a járványügyi biztonságot veszélyeztetheti” – hívták fel a figyelmet. Az orvosok elleni eljárások korábban nem voltak jellemzők, ebben az évben kezdődtek el, és azokat az orvosokat támadják, félemlítik meg, akik a szakma szabályai szerint végzik a tevékenységüket.
„A polgári peres és büntetőperes eljárásokat amiatt indították a gyermekek törvényes képviselői, mert a kezelőorvos nem adott szakvéleményt a védőoltás alóli mentesítésről, mivel nem volt egészségi akadálya a vakcina beadásának. A szülők sérelemdíjat követelnek” – fogalmazott az NNGYK, hozzátéve, hogy egyes esetekben pedig háziorvosok, házi gyermekorvosok ellen tettek büntetőfeljelentéseket, foglalkozás körében elkövetett szándékos vagy gondatlan veszélyeztetés miatt, annak ellenére, hogy az oltóorvosok a szakma szabályainak és a jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően végzik tevékenységüket.