Hajléktalanfavellák és susnyás határolja a jobb napokat látott újpesti Duna-partot. Az évtizedes elhanyagoltságnak ugyanakkor nem vetett véget sem Varju László, sem pedig a vele egy platformon lévő újpesti önkormányzat. A Demokratikus Koalíció politikusai hallgatásba burkolóztak az újpesti Duna-part ügyében. A kérdéssel kapcsolatban Renge Zsolt, a kormánypártok képviselője kifejtette, az egyik legfontosabb célja, hogy az újpesti Duna-part elérhetővé váljon az ott élőknek.
Jelenleg méltatlan állapotok között, favellákban él fél tucat hajléktalan a terület egyes részein, amely hatalmas biztonsági és egészségügyi kockázatot jelent. Ez nem jó sem az ott élő hajléktalanoknak, sem a többségi társadalomnak. Nekünk már 2019-ben volt koncepciónk arra, hogyan kellene fejleszteni ezt a területet, szabadidős sportpályákkal, rendezett közterületekkel, környezettel, de sajnos ennek is gátat szabott a DK-ra jellemző kártékony semmittevés az elmúlt 6 évben.
– emelte ki a politikus. Hozzátette, a hajléktalankérdés fővárosi hatáskörbe tartozik, de az jól látható, hogy jelenleg a szándék sincs meg arra, hogy érdemi lépéseket tegyenek ez ügyben. Renge szerint az újpesti part ügyében az önkormányzatnak proaktívan kéne fellépnie, és egyezségre kéne jutnia a terület tulajdonosaival, melyek között vannak magán-, illetve állami cégek tulajdonában álló, de fővárosi és önkormányzati területek is.
Renge ugyanakkor elmondta, Varju László az újpestieket kiemelten érintő üggyel csak a választások közeledtével, egy-egy Facebook-poszt erejéig hajlandó foglalkozni.
Amint arról már korábban is beszámoltunk, megdöbbentő állapotok között kénytelen élni fél tucat ember Újpesten, a külső Váci út és a Duna-part között. A saját kezűleg épített favellákban élő hajléktalanok pedig semmilyen segítségre nem számíthatnak sem az önkormányzattól, sem pedig a szociális érzékenységét rendszeresen hirdető fővárostól.