A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi bevetési osztályának munkatársai március 18-án igazoltattak egy férfit a XIII. kerületben. A harminchat éves K. Rajmund hátizsákjában több mint egy kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak.
Miután a férfit elfogták, a kerületi nyomozók házkutatást tartottak az angyalföldi lakásán, ahol több mint fél kiló kábítószergyanús növényi törmeléket és több mint fél kiló fehér, kábítószergyanús masszát, digitális mérlegeket, valamint 3,6 millió forintot találtak és foglaltak le.
Ezzel ezer fogyasztói adagot meghaladó drog utcára kerülését akadályozták meg.
A lefoglalt kábítószer marihuána és amfetamin, amelynek feketepiaci értéke megközelítőleg tízmillió forint.
Az angyalföldi nyomozók K. Rajmundot kábítószer-kereskedelem miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatását. Egy másik férfit pedig kábítószer birtoklásával gyanúsítanak, mert drogot vett K. Rajmundtól – ismertette a BRFK.
Februári évértékelőjében jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy hajtóvadászat indul a kábítószer-kereskedők után. Kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztost is kineveztek, és az alaptörvényben rögzítik, hogy tilos kábítószert előállítani és terjeszteni Magyarországon.