Ma délután meglátogattam a Honvédkórházban az újdörögdi baleset sérültjeit – tette közzé közösségi oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A honvédelmi miniszter hozzátette, a kormánytisztviselő hölgy szüleinek személyesen fejezte ki az együttérzését, valamint biztosította támogatásáról a kiképző katonát.
A kezelőorvosok arról tájékoztattak, hogy mindkét sérült állapota stabil, a katona jobban van, a sebesült hölgy pedig jelenleg nincs életveszélyes állapotban
– írta a posztban a miniszter, aki megköszönte az orvosok és ápolók helytállását is.
Mindkét sérültnek minden támogatást megadunk – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, súlyos baleset történt Újdörögdön, ahol kézigránát robbant fel egy fiatal nő kezében a Magyar Honvédség kiképzésén. A nő az egyik oldalon csukló, a másik oldalon alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérüléseket szenvedett, emellett lágyrész- és arcsérüléseket is. Megsérült a kiképző katona is, aki szintén lágyrészsérüléseket, valamint csonttörést szenvedett.