Magyar Péter most éppen jó keresztényként próbál tetszelegni, miközben ő volt az, aki tavaly még minősíthetetlen hangnemben üvöltözött a templomból kijövő hívőkkel egy kisteherautó platójáról Putnokon.
– Hogy mer a templomba menni, polgármester úr? Ki való guillotine alá? Mutasson rá! – kiabálta a Tisza Párt vezetője a putnoki polgármesternek, aki egy egyházi menet tagjaként éppen távozott a templomból.
A baloldali politikus közben őrjöngve káromkodott és üvöltözött templomból távozó emberekkel.
– Mit mondott a plébános úr a templomban? Szégyelljék magukat! […] Remélem, újraszentelik majd ezt a templomot! Szégyelljék magukat! – üvöltözött Magyar Péter.
A jelenetet feltételezhetően még a Tisza Párt vezérének kampánygurui is vállalhatatlannak tartották, ugyanis már nem érhető el a Facebook-oldalán, de a Hír TV videós archívumában megtekinthető.
A Tisza Párt vezére és hívei tavaly egy plébánosnak is nekiestek Baján. Magyar Péter egyik aktivistája azt írta, hogy a településen – ahol a baloldali politikus éppen kampányrendezvényt tartott – többen szerettek volna felállni a templom előtti lépcsőre, de a bajai városi közterület-felügyelet munkatársa megkérte őket, hogy ne maradjanak ott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!