Bár Magyar Péter kétségbeesetten próbálja cáfolni a nyilvánosság előtt, hogy támogatják Ukrajna gyorsított uniós felvételét, Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) tiszta vizet öntött a pohárba.
Manfred Weber felvázolta Magyar Péter házi feladatát + videó
Az Európai Néppárt elnöke a héten ismét világossá tette, hogy az Ukrajna-pártiság alapfeltétel a politikai közösségükben, amelynek a Tisza Párt is tagja.

Manfred Weber a héten ismét világossá tette, hogy az Ukrajna-pártiság alapfeltétel a politikai közösségükben, amelynek a Tisza Párt is tagja.
Én mint pártelnök egy világos vörös vonalat húztam a szélsőségesekkel szemben. Soha nem fogunk együtt dolgozni azokkal, akik nem tartják tiszteletben az én három alapelvemet: Ukrajna-, jogállam- és Európa-pártiság
– fogalmazott a politikus. Az EPP vezetője a pártcsalád kétnapos valenciai kongresszusának kezdőnapján, kedden hozzátette az EPP legfőbb politikai ellenfelei a következő négy évben már nem a balközép pártok lesznek, hanem a szélsőségek Európában és világszerte. Úgy vélte, autoriter hullám éri el Európát. – Ez a legnagyobb kihívás – jelentette ki a politikus.
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Teknős Miklós)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elárulta a jogász, hogy milyen büntetés várhat Dudás Miklós gyilkosára
Van itt néhány tényező.

Orbán Viktor: Ma a doni hősökre emlékezünk!
Nyolcvanhárom éve, a szovjet Vörös Hadsereg offenzívája rövid idő alatt átszakította a 2. magyar hadsereg vékony arcvonalát, súlyos veszteségeket okozva a gyengén felszerelt magyar seregtesteknek.

Dupla nyugdíj és plusz kifizetés érkezik februárban
A nyugdíjak növelése továbbra is kiemelt cél.

Migrációs paktum, háborús politika, ukrán EU-tagság, rezsicsökkentés megszüntetése – ezt támogatta a Tisza Párt Brüsszelben az elmúlt években
Íme, a tények! Bemutatjuk, hogyan fordultak a magyar érdek ellen Magyar Péterék a legfontosabb kérdésekben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elárulta a jogász, hogy milyen büntetés várhat Dudás Miklós gyilkosára
Van itt néhány tényező.

Orbán Viktor: Ma a doni hősökre emlékezünk!
Nyolcvanhárom éve, a szovjet Vörös Hadsereg offenzívája rövid idő alatt átszakította a 2. magyar hadsereg vékony arcvonalát, súlyos veszteségeket okozva a gyengén felszerelt magyar seregtesteknek.

Dupla nyugdíj és plusz kifizetés érkezik februárban
A nyugdíjak növelése továbbra is kiemelt cél.

Migrációs paktum, háborús politika, ukrán EU-tagság, rezsicsökkentés megszüntetése – ezt támogatta a Tisza Párt Brüsszelben az elmúlt években
Íme, a tények! Bemutatjuk, hogyan fordultak a magyar érdek ellen Magyar Péterék a legfontosabb kérdésekben.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!