Huszonöt éve, egészen pontosan 2000. május 28-án délelőtt pattant biciklire az akkor tízéves Till Tamás, hogy a bajai vadasparkban töltse a délelőttöt. A fiút délután egy órára várták haza a szülei, ugyanis családi ebédre voltak hivatalosak a nagyszülőkhöz. Tamás azonban soha nem ért oda a vadasparkba, és többé a szülői házba sem ment. Huszonnégy évvel később került elő, illetve, ami maradt belőle. Till Tamás ekkor még a tizenegyedik születésnapját sem ünnepelhette meg, az július 19-én lett volna.
Napra pontosan huszonöt éve, hogy eltűnt Till Tamás – az ügyvéd elárulta, hogy áll most a feltételezett gyilkos ügye
Nagyjából fél éve, hogy kiderült, a fiú brutális gyilkosság áldozata lett.

Bár Till Mátyás és Tillné Vörös Katalin a fiú keresését soha nem adták fel, az évek során mindig csak egy hajszállal kerültek közelebb a gyermekhez, talán ez is tartotta bennük a reményt, hogy Tamás egyszer belép az ajtón. Nyomok azonban nem igazán voltak, és ha voltak is, nem ezek vezettek eredményre.
Július 8-án történt, hogy az egyik hétvégi telken, a Baja és Bácsbokod közötti vasútvonal mellett a tulajdonos egy kék kempingbiciklit talált, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. További hónapok teltek el, mígnem szeptember 17-én a telektulajdonos édesanyja és felesége megtalálták a biciklit, nekik jutott eszükbe, hogy az az eltűnt fiúé lehet. Felcsillant a remény, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsasággal aludt ki a fénye.
További Belföld híreink
A fordulat 2024 júniusában jött el Till Tamás eltűnésnek ügyében, ugyanis június 11-én jelzés érkezett a rendőrséghez a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségtől arról, hogy a volt bajai gyermekotthon egyik lakója pénzért vagy fenyegetés miatt 2000-ben segített egy holttest elásásában Baján. Tavaly július végén érkezett a hír, hogy emberi maradványokat találtak egy bajai tanyán, a beton alatt, már ekkor sokan gyanakodtak arra, hogy Till Tamás maradványairól lehet só.
Egy nappal később sajtótájékoztatón közölte a rendőrség, amit akkor tudni véltek. Kijelentették, hogy Till Tamás gyilkosság áldozata lett, de akit akkor vádoltak a gyilkossággal, korábban öngyilkosságot követett el, így tehát őt nem hallgathatták ki.
További Belföld híreink
Azonban, amire akkor jutott a rendőrség, nem az igazság volt.
A kacifántos részleteket ebben a cikkben foglaltuk össze, a szálak végül egy F. János nevű soroksári férfihoz vezettek. Szeptember 3-án végleg bebizonyosodott, hogy Till Tamás földi maradványit borította a beton. Az előzetes orvosszakértői vélemények alapján Till Tamás erőszakos úton vesztette életét, halála idegenkezűség eredménye. A rendőrség közölte azt is, ismeretlen tettes ellen emberölés miatt nyomoznak.
November végén a Till család ügyvédje Lichy József azt mondta, vihar előtti csendnek érzi ezt az időszakot. A fiú földi maradványait december 5-én temették el, akkor úgy tűnt, az ügyet hamarosan lezárhatja a rendőrség, azonban ez azóta sem történt meg. December 10-ére újabb tájékoztatást hirdettek meg az Országos Rendőr-főkapitányságon, ekkor közölték, hogy
Till Tamás gyilkosa él és virul, szabadon, mint a madár.
További Belföld híreink
Elmondták, hogy egy F. János nevű negyvenéves vállalkozó bevallotta a gyilkosságot, azonban az elévült, ugyanis az elkövető a gyilkosság idején 18 év alatti volt. F. János a saját bevallása szerint a fiút először kézzel bántalmazta, majd ácskapoccsal ütötte, amíg látta, hogy él. F. Jánost szabadon engedték, miután megállapították, hogy Till Tamás meggyilkolása 2015-ben elévült. Azonban a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség elévülés értelmezése a népharag előtt csapott le a férfira, a rendőrök még december 12-én 72 órára őrizetbe vették F. Jánost, aki azóta letartóztatásban van.
További Belföld híreink
A BorsOnline most megkereste a Till család ügyvédjét, aki elmondta, hogy áll éppen az ügy. Lichy József arról tájékoztatott, hogy négy minősítési eleme van ennek az emberölésnek.
Arra számítunk, hogy egy ilyen súlyos esetben a maximálisan kiszabható 15 éves büntetést megkapja
– hangsúlyozta az ügyvéd, hozzátéve azt is, hogy a bíróságnak egy precedens kérdésben is dönteni kell, mégpedig az elévülés ügyében. Egyetemek jogi karai nyílt vitákat kezdeményeztek erről, de jelen állás szerint a bíróságok a nem elévülés mellett foglaltak állást.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Megújul a balatoni reptér
A cél, hogy fellendüljön a turizmus.

Az Ázsiából épségben hazatért motorost az 1-es főúton érte súlyos baleset
Szerbián, Bulgárián és Törökországon keresztül haladva lépett be Iránba, ahol egy hetet töltött.

Orbán Viktor: Ez a patrióta terv
A miniszterelnök négypontos tervet fogalmazott meg.

Átadták az Év egyeteme 2025 díjat + fotók
Neves szakértők döntöttek az elismerésről nyolc kategóriában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Távozik Karácsony egyik kulcsembere: lemondott Walter Katalin

Itt az orosz bejelentés a világháborúról

Szedd magad eper: ezeken a helyeken tele lesz a kosarad

Drón zuhant Moszkvára

Emlékszel még A dadus című sorozat szereplőire? Így néznek ki most! – GALÉRIA

Nem bírt a magyar-szlovák ellenállással: kétségbeesett lépésre szánta el magát Lengyelország

Luke Littler: Ha ez megtörténik, akkor visszavonulok

Reagált az MLSZ a fiatal magyar focista halálára

Durván belekötött Gulyás Gergelybe Magyar Péter hírhedt főembere

Így kell válaszolni ennek a mocsoknak

Oroszország elmondta meddig folytatja a háborút

Ma este a magyar kézilabda sorsával is játszanak Berlinben
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Megújul a balatoni reptér
A cél, hogy fellendüljön a turizmus.

Az Ázsiából épségben hazatért motorost az 1-es főúton érte súlyos baleset
Szerbián, Bulgárián és Törökországon keresztül haladva lépett be Iránba, ahol egy hetet töltött.

Orbán Viktor: Ez a patrióta terv
A miniszterelnök négypontos tervet fogalmazott meg.

Átadták az Év egyeteme 2025 díjat + fotók
Neves szakértők döntöttek az elismerésről nyolc kategóriában.