Súlyos ellentmondás van Till Tamás gyilkosának az ügyében
Az ügyvédje szerint le lehetne zárni az ügyet, de az ügyészség ezt másképp látja.
Az ügyvédje szerint le lehetne zárni az ügyet, de az ügyészség ezt másképp látja.

Nagyjából fél éve, hogy kiderült, a fiú brutális gyilkosság áldozata lett.

Szerinte a nyomozók nem a valótlan beismerésre hajtottak.

F. Jánost csütörtökön vették őrizetbe.

Többedmagával cigarettacsempészet és pénzmosás miatt került rács mögé az aktivista.

Nem akart aznap iskolába menni, inkább elbújt otthon, és megvárta az asszonyt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ezekről jó, ha tud.

Magyar Péter adócsökkentésről szóló ígéretei éles ellentétben állnak a szakértőinek elszólásaival.

Már többször elszólták magukat a Tisza Párt szakértői, hogy megszorításokra készülnek.

Megszólalt a rendőrség.

Ciprus elnökségével új fejezet nyílt.

Az ukrán elnök Trumpnál is benyújtja a számlát.

Politikai fegyver vagy végső megoldás?

A balhátvéd piszkosul nehéz mérkőzésre számít szombaton a Burnley ellen.

Koltai János 91 éves volt.

A nemrég felfedezett C/2025 R3 potenciálisan az év leglátványosabb égi jelenségének ígérkezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.