Lejárató anyagok az Orbán-kormány ellen
Panyi jelenlegi állomáshelye a VSquare mellett a Direkt36 nevű portál, amely 2015-ben indult, a 444.hu partneroldalaként. Az oknyomozó oldalt korábbi origós újságírók (Sáling Gergő, Weyer Balázs és Pethő András) alapították, közösségi finanszírozásból indult, több mint 2700 magánember támogatásából. Az indulás óta az oldal támogatói között többek között feltűnik a Rockefeller Brothers Found, az Open Society Foundations és a FRITT ORD is. Érdekes az is, hogy a Direkt36 a saját bevallása szerint a támogatóinak betekintést nyújt a tényfeltáró munkák hátterébe.
Panyiék készítették egy évvel ezelőtt a miniszterelnök és családja elleni lejárató célzatú A Dinasztia című dokumentumfilmet, egy hónapja pedig A csapda címmel az Orbán-korszak „elvesztett lehetőségeiről” publikáltak hasonló videós tartalmat.
A Direkt36 oroszlánrészt vállalt a Pegasus-ügy habosításában is, azt állították, hogy Panyi Szabolcs is rajta volt a lehallgatott újságírók listáján. A botrányt, egy nemzetközi, több mint ötven országot érintő állítólagos megfigyelési ügyet a Soros-hálózat hazai szervezetei és a baloldali média a magyar kormány lejáratására próbálta felhasználni. Állításuk szerint magyar újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek telefonjait is lehallgatták az izraeli NSO cég Pegasus nevű szoftverével. A magyar kormányzati szervek cáfolták a törvénytelen megfigyelés vádját, hangsúlyozták, hogy a titkosszolgálatok minden személy esetében mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően járnak el.



















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!