Hatvanhét éves korában meghalt Lehoczki László, a miskolci Spider Mentőcsoport alapítója és vezetője, a legendás mentőkutya, Mancs gazdája. A hírt családja osztotta meg közösségi oldalán. Eszerint hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után, november 27-én este hunyt el.
Összetört szívvel tudatjuk mindenkivel,hogy szeretett férjem Lehoczki-Spider László 2025. 11. 27-én este, méltósággal viselt, hosszú betegség után békésen elaludt.
Lehoczki-Spider László neve több évtizede összeforrt a hazai és nemzetközi mentőkutyás tevékenységgel. Országos ismertségét a világhírűvé vált Mancsnak köszönhette, akivel számos katasztrófahelyszínen dolgozott együtt. A 1999-es izmiti földrengés után Mancs legendássá vált, miután sikeresen jelzett egy romok alatt rekedt kisgyermeket – ez a mentés a mai napig a magyar mentőkutyás történelem egyik legfontosabb pillanata – írja a Boon.hu.
Lehoczki László 1958-ban született Miskolcon. Erősáramú villanyszerelőként végzett, majd a MÁV-nál dolgozott, miközben egyre nagyobb szerepet vállalt a kutyakiképzésben. A polgári védelem felkérésére kezdett katasztrófakutyákat tréningezni, első jelentős eredményét pedig 1992-ben érte el, amikor kutyájával megtaláltak egy eltűnt idős embert. 1996-ban megalapította a Spider Miskolci Speciális és Felderítő Mentőcsoportot, amely önkéntesekből, saját felszerelésből és kiképzett kutyákból épült fel.
A csapat 1999-ben, az izmiti földrengés után vált nemzetközileg ismertté: legendás kutyája, Mancs a romok alól élve mentett ki egy hároméves kislányt. Mancs később Miskolcon és İzmitben is szobrot kapott. A Spider Mentőcsoport évente több mint száz riasztásnak tesz eleget Magyarországon és külföldön egyaránt. A 2019-es szívinfarktusa után sem vonult vissza, és 2022-ben megjelentette Volt egyszer egy Mancs című könyvét. Munkásságát több elismeréssel jutalmazták: megkapta az Európai Polgári Díjat, a Pro Urbe díjat, 2023-ban pedig Miskolc díszpolgára lett. Törökországban Hope nevű kutyájával állami kitüntetést vehetett át, 2024-ben pedig elnyerte a Magyar Arany Érdemkeresztet.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!