„Elbillenni látszik a küzdelem, minden narancssárgába borul” – idézte fel Orbán Balázs a közösségi oldalán azt, ahogy Orbán Viktor értékelte a héten a kampány állását. A miniszterelnök politikai igazgatója szerint nehéz ennél találóbban leírni a dolgok állását.

A Békemenet valódi vízválasztó volt. A nemzeti oldal elképesztő lendületet kapott, amelyet tovább tudott vinni a miniszterelnök országjárásába is. Az egymást követő események felrázták a háborúellenes tábort: Kaposvár, Eger, Dunaújváros, Szentendre, Miskolc mutatta meg, hogy a magyarok kiállnak a háború és az ukrán zsarolás ellen, ma pedig Hódmezővásárhely is csatlakozni fog – írta a Fidesz kampányfőnöke. Majd hangsúlyozta:
szemmel látható, hogy Magyar Péter küzd a mozgósítással, mivel a Fidesz támogatói minden helyszínen kétszer-háromszor többen vannak, mint az ugyanazon a helyszínen korábban megtartott tiszás rendezvényen vagy a Tisza Párt aznapi eseményein.
A kormánypártok előnye a mozgósítás erősödésével tovább nőtt, a nemzeti oldal fölénye a számokban is egyre jobban látható. A Nézőpont Intézet friss mérése szerint a Fidesz–KDNP legvalószínűbb listás eredménye 46 százalék, míg a Tisza Párt 40 százalékon áll áll. A Mi Hazánk 8 százalékkal stabil harmadik – ismertette. Majd közölte: a friss választókerületi adatok szerint több kulcskörzetben is jelentős Fidesz-előny látható:
- A borsodi 6-os körzetben 38–34 az állás a Tiszával szemben, 7 százalék a Mi Hazánk, 3 a DK, 1 az MKKP, 17 százalék a bizonytalan.
- Baja térségében 42–32 az arány, 8 százalék Mi Hazánk, 2 DK, 2 MKKP, 1 egyéb, 8 bizonytalan, 5 nem válaszol. Kisvárdán 53–27 a különbség, 4 Mi Hazánk, 2 DK, 2 MKKP, 1 Jobbik, 1 egyéb, 5–5 bizonytalan és nem válaszol.
- Pápán 48–26 az állás, 4–4 Mi Hazánk és DK, 2 MKKP, 1 egyéb, 12 bizonytalan.
- Veszprém 3-ban 41–32 a pártverseny, jelölteknél 44–30.
Ukrajna, Brüsszel és a Tisza együtt egy célért
Mindezt úgy, hogy hivatalossá vált, hogy Brüsszel beavatkozik a magyar választásba a közösségimédia-platformokon keresztül, és Magyar Pétert támogatja. Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság és a techplatformok aktiválták a „dezinformáció elleni” együttműködésüket, amely „tényellenőrök” és Brüsszel által finanszírozott NGO-k bevonásával szűri a kampány tartalmait – emlékeztetett. Hozzáette: az amerikai Képviselőház igazságügyi bizottsága külön jelentésben hívja fel a figyelmet arra, hogy ez alkalmas a brüsszelkritikus hangok gyengítésére és a magyar belpolitika befolyásolására.
Teljesen világos, hogy Brüsszel egy ukránpárti kormányt akar, ezért segíti Magyar Pétert
– mutatott rá Orbán Balázs. Hozzátette: hiába gyárt újabb és újabb hazugságokat Magyar Péter, a Tiszát egyre jobban leleplezik saját szövetségesei. A héten kiderült, hogy egy ukrán képviselő is részt vett a Tisza-meneten, ahonnan ukránul jelentkezett be. A politikus azt hirdeti, hogy minden ellenzéki képviselőjelölt lépjen vissza a Tisza javára, és elismerte, hogy a Tisza Párt győzelme Ukrajna érdeke. A politikus egyben egy befolyásos magyarországi ukrán szervezet vezetője, akit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tüntetett ki nemrég – ismertette.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!